Erdogan Szíriára támadt, Orbán is újabb csapást mért az unióra és a NATO-ra

Gergely Márton

3 perc

2019.10.24. 13:00

Hamarosan kiderülhet, van-e eszköze az EU-nak a magyar kormányfő sorozatos provokációinak megállítására. Ha Orbán megkapja a kért és megígért bővítési biztosságot, akkor az azt jelenti, hogy Brüsszel kapitulált előtte.

Amíg akár egyetlen barátja is van Erdogannak az Európai Unión belül, addig az államszövetség eszköztelen vele szemben. Márpedig Orbán Viktor akkor is kitart a török államfő mellett, amikor barátja a nemzetközi joggal és a bevetés szabályaival mit sem törődve tisztogató hadműveletet indít Szíriában. Ha a kurdokat fenyegető etnikai tisztogatás veszélye nem lenne elegendő, akkor legalább az Iszlám Állam (IS) bebörtönzött terroristáinak szökése jobb belátásra bírhatná Orbánt. De nem.

Miközben az elmúlt évek relatív nyugat-európai békéje mutatja, milyen sokat számít az IS közel-keleti legyőzése, a török beavatkozás miatt a szunnita szélsőségesek levegőhöz jutottak, és rendezhetik soraikat.

Az Európai Unió és a NATO legtöbb tagállama számára rémálom, ami Erdogan szíriai ambícióiból következik. Az újabban már atomhatalmi státuszt megcélzó Törökország hiába tagja az észak-atlanti katonai szövetségnek, önmagában nem elég erős a kurdok elleni akcióhoz.