Zajos siker volt a holokausztkiállítás, milliókat kell fizetnie a rendezőnek

Gáti Júlia

4 perc

2019.12.02. 06:00

2019.12.11. 08:49

A pápai önkormányzat jogerős ítélettel behajthatja a holokauszt áldozatainak emlékére készült kiállítás készítőjétől az 5 millió forintos kötbért.

„Ez a fénykép azért van itt, mert ez a Kövérék háza?”

– érdeklődött Pápa polgármestere 2012-ben, amikor a megnyitó előtt megnézte az auschwitzi haláltáborba hurcolt pápai zsidóknak emléket állító, Elfeledett szomszédaink című kiállítást. „Nem, azért van itt, mert Kohn József cementárugyárosé, a kép 1925-ből való. A lakást 1952-ben államosították, és utalták ki másoknak” – válaszolta a kiállítást Rajk Lászlóval közösen megvalósító Gyekiczki András.

Az elhagyatott, romos zsinagógában megrendezett kiállítás hazai és külföldi siker lett, három hónap alatt 8 ezren nézték meg. A feledésbe merült szomszédságról saját ötlete nyomán Gyekiczki kutatta és gyűjtötte össze az anyagokat. Elmondása szerint húsz évet élt a városban, és már korábban is izgatta, mi lett a Pápáról és környékéről 1944 nyarán deportált 3 ezer polgár sorsa. Az önkormányzattól pénzt nem igényelt, csak annyit kért, takaríttassák ki a korábban raktárnak használt, madárpiszokkal vastagon befedett templomot, és biztosítsák az áramvételi lehetőséget.

Elmaradt folytatás

A siker nyomán 2014-ben az önkormányzat kereste meg Gyekiczkit, hogy készítsen anyagot egy állandó kiállításra, négy különböző tematikával. A megkötött szerződésben – ehhez a teljesítés biztosítékaként ragaszkodott az önkormányzat – szerepelt a kötbérfizetési kötelezettség arra az esetre, ha az anyag átadása csúszna. A 2015. április 30-ai határidőre csak egy teljes kiállítás anyagát adta át Gyekiczki András, a másik három tematikus variációt háromhetes csúszással prezentálta.

„Ekkor az önkormányzat különböző – a szerződésben nem szereplő – kérésekkel állt elő, amiket június végére teljesítettem. Ekkor írták csak alá a teljesítési igazolást, és ki is fizették a munkákért járó 15 millió forintot”

– idézte fel a történteket a HVG kérdésére a rendező, aki ebből a munkatársakat is ki tudta fizetni. Az anyagi fedezet az Emberi Erőforrások Minisztériumából (Emmi) érkezett, amit az önkormányzat pályázaton nyert el, vagyis ezúttal sem terhelte a város büdzséjét a kiállítás. A teljesítés csúszása nem hátráltatta vagy hiúsította meg a pályázat abszolválását, másfél hónap maradt az elszámolásra.

Ami jár, az jár alapon az önkormányzat 2015 szeptemberében pert indított a kötbér érvényesítéséért, amit az elmúlt napokban jogerősen meg is nyert. A summa a perköltségekkel, kamattal együtt közel hatmillió forintot tesz ki, amit 15 napon belül ki kell fizetni, függetlenül attól, hogy még jogorvoslatért lehet fordulni a Kúriához.