Szulejmáninak a harctéren volt az irodája

Szuléjmáni még azok számára is a szunnita arabok legyőzőjének számított, akik már rég kiábrándultak az iráni síita teokrácia kormányzásából. Az al-Kudsz felelt a perzsa vezetésű állam közel-keleti befolyásának utóbbi évtizedekben tapasztalt erősödéséért. Az 1980–1988-as iraki–iráni háborúban feltűnt, majd 1998-ban az al-Kudsz Erő parancsnokává kinevezett Szulejmáni építette fel a különleges alakulat félelmetes katonai hátterét és hírszerzési bázisát.

Az irániak számos síita milíciát tettek a szövetségesükké a libanoni Hezbollahtól a jemeni síita huti erőkig, szíriai frakcióktól iraki osztagokig. A Pakisztánig és Afganisztánig terjedő, Irán-barát fegyveres hálózat összesen 280 ezer harcost számlál. Szulejmáni személyesen felügyelte az iráni hegemónia terjeszkedését, és építette ki az úgynevezett „aszimmetrikus stratégiát”, melynek lényege, hogy nem iráni katonák, hanem szövetséges milíciák fitogtatják a katonai erejüket az iráni érdekek védelmében.

Elvesztése éppen ezért komoly csapás is lehet az iráni harci képességre és Teherán térségbeli manővereire. Az iráni tábornok befolyása nemcsak Irakban, de Szíriában is rendkívül látványossá vált. Állítólag az ő 2015 nyarán tett moszkvai látogatása volt az egyik első jelentős lépés abba az irányba, hogy Oroszország beavatkozzon a szíriai polgárháborúba. Az orosz légi támogatás és az iráni szárazföldi katonai segítség aztán döntő módon befolyásolta a harcok kimenetelét és Basar Asszad szír elnök rezsimjének megmentését. A magát érinthetetlennek tartó Szulejmáni nem egy irodából irányított, hanem gyakran felbukkant a harctéren, valóságos személyi kultuszt hozva létre maga körül.