A világ legtöbb kormánya szigorú intézkedéseket léptetett életbe a koronavírus-járvány terjedésének lefékezésére. Svédország azonban egyelőre annak ellenére kitart a párját ritkító „lazaság” mellett, hogy a számok egyelőre nem igazolják a politika helyességét. A skandináv térségben messze Svédországban a legmagasabb ugyanis a fertőzöttek és a halálos áldozatok aránya: a tízmillió lakosú országban tízezernél több a regisztrált vírushordozó, és már közel ezren vesztették életüket a kór miatt.
Nem engedték szabadjára a vírust, de a hosszú távú társadalmi és gazdasági hatásokra tekintettel nem akarnak elhamarkodott döntéseket hozni - ez jellemző a svéd kormány sokak által bírált járványügyi intézkedéseire. Készültség van, de még nyitva vannak az iskolák, sok kávézó és étterem is működik, maszkos embert alig látni.
Még bírja a közvélemény bizalmát a szociáldemokrata Stefan Löfven vezette kormány, amely azt hangsúlyozza, azért nem záratta be az általános iskolákat, éttermeket és egyéb nyilvános helyeket, mert olyan felnőtteknek tartja az ország polgárait, akik képesek felelősen viselkedni. Nőtt a kabinet és a miniszterelnök népszerűsége, és az emberek – hallgatva az illetékesek javaslatára – tartós élelmiszerekből jelentős készleteket halmoztak fel, készülve a nehezebb napokra és hetekre.