szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több ezer halottal kell számolni Svédországban az elhúzódó Covid-19-járvány miatt Stefan Löfven svéd miniszterelnök szerint.

Koronavírus-világjárvány
Már meghaladja az ötmilliót a koronavírussal megfertőzöttek száma a világon, és több mint háromszázezren vesztették életüket a betegség miatt, a járvány gazdasági hatásai pedig felbecsülhetetlenek. A járvány terjedése már több országban lassul, több helyen elkezdték enyhíteni a korlátozásokat, Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

A Dagens Nyheter című helyi lapnak pénteken adott interjújában elmondta: az, hogy Svédországban lassabban terjed a járvány, mint más országokban, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ezért kevesebb súlyos beteg vagy halott lesz.

Mint mondta, Svédországban megpróbálják késleltetni a fertőzöttek számának növekedését, hogy ne terheljék túl az egészségügyi rendszert.

Ez azonban magában foglalja azt is, hogy további intenzív ápolásra szoruló súlyos betegeink lesznek, és jelentősen több halottunk is lesz. Több ezer halottal kell számolnunk - hangsúlyozta.

A stockholmi városvezetés csütörtöki közlése szerint a hétvégén nyitják meg az első ideiglenes, tábori jellegű kórházat a svéd főváros délre található Älvsjö elővárosának rendezvényközpontjában. A létesítményben egyelőre 140 beteget tudnak kezelni, de a hatóságok szerint a befogadóképességét szükség esetén 600 férőhelyesre bővíthetik.

Svédország a legtöbb európai államtól eltérő stratégiát követ a járvány elleni küzdelemben: nincsenek kijárási korlátozások, az iskolák, az éttermek és a sportlétesítmények nyitva tartanak.

Legfrissebb adatok szerint Svédországban eddig 358 beteg hunyt el a Covid-19-járvány következtében, mintegy kétharmaduk Stockholm régiójában. Az országban szombatra virradóra 6131-re rúgott az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma. Szakértők szerint a fertőzöttek valós száma jócskán nagyobb lehet, mivel a skandináv országban eddig csak a súlyos panaszokkal rendelkező betegeket és az egészségügyi dolgozókat tesztelték a vírusra.

(Kép: a svéd miniszterelnök a tévében)

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Gócpont alakult ki egy nógrádi községben, 10 koronavírusost találtak

Gócpont alakult ki egy nógrádi községben, 10 koronavírusost találtak

Ránézésre csak egy markoló, de amit beleszerelhetnek, az figyelemreméltó

Ránézésre csak egy markoló, de amit beleszerelhetnek, az figyelemreméltó

Orbán lényegében ismét különleges felhatalmazást kér

Orbán lényegében ismét különleges felhatalmazást kér