Kósa Lajos szerint nem is Simonka kedvéért módosítottak törvényt
Az ügyészség vádirata szerint viszont pont ez történt. 1,4 milliárdos bűncselekményt próbált elsikálni Simonka a Parlamentben.
"Simonka György kérésére semmilyen törvényt nem módosítottunk" - válaszolta Kósa Lajos a Népszava kérdésére. A Fidesz alelnökét a lap arról a kitételről kérdezte, amely a korrupcióval vádolt kormánypárti képviselő vádiratában szerepel.
Eszerint két jogszabály módosítását is Simonka érte el, hogy az akkor már ellene zajló eljárásban menthesse az irháját. A törvények 2016-os módosítása azt szolgálta, hogy a vizsgált termelőszövetkezeteknek ne kelljen visszafizetniük a lopott pénzeket.
Polt Péter legfőbb ügyész ezt Hadházy Ákos független képviselő kérdésére jelölte meg.
A módosítást a fideszes Győrffy Balázs nyújtotta be, aki egyben a Nemzeti Agrárkamara elnöke, és támogatta Jakab István Magosz-elnök is. Az agrár miniszter ekkor Fazekas István volt.
Hadházy újabb levelet írt Polt Péternek amiben azt kérdezi, a három képviselőt kihallgatták-e Simonka bűnügyével kapcsolatban. Erre az ügyészség azt válaszolta, ebben az ügyben kizárták a bűncselekmény gyanúját, a kormánypárti képviselők tehát Simonka kedvéért, de mégsem bűnös szándékkal módosították a törvényeket.
Kósa Lajos azzal védekezett, hogy Simonka nem terjesztett elő módosítást - amit amúgy nem állít a vádirat sem. Az elelnök szerint "a Fidesz-frakció kizárólag a közjó érdekében, általános szabályzási igénnyel terjesztett elő vagy fogadott el törvényjavaslatokat".
Simonka György tevékenysége a vádirat szerint 1,4 milliárd forint kárt okozott.