A szerző két évtizedig élt Hollandiában, ezért erős érvei vannak a biztonságos tömeg-kerékpározás mellett, amelyre a járvány alatti időszak tanulságai szerint a magyar fővárosban is igény van. Vélemény.
A vírusveszély megtolta a budapestiek kerekezési kedvét, láthatóvá téve a kerékpárhasználat növekedési határait Budapest mai közlekedési rendjében. Az autósok vaskos érdeksérelmei még a világnézeti elfogultságaikat is fölülírták: a sajtóban teljes politikai spektrumában támadt fel a régi vita: való-e a bicikli mint közlekedési eszköz egy Budapest méretű és szerkezetű nagyvárosba? Írásom a miért ne volna mellett érvel.
Az autópártiak egyfajta ontológiai megfelelést látnak a közutak és a gépjárművek között: az Úr autók sokaságával népesíté be az utakat és sikátorokat, és látá, hogy ez jó. E korrespondenciaelmélet hívei szerint (lásd még: ’Cipőt a cipőboltból!’, ’Főzzön lábasban!’) a kerékpározás a rendeltetésszerű városhasználattal ellentétes illetlenség, ahol pedig a kerékpározás a közlekedés magától értetődő, tömegeket elhordó része, vagyis például Hollandia és Dánia nagyvárosaiban, azok bohókás rendszertani kivételek, mint a kacsacsőrű emlős.
Kényszerhelyzetben van Orbán: Tusványoson újat és nagyot kell mondania, mint például egy vaskos jóléti csomag vagy egy népszavazás, emellett csak „kötelező elem” lehet Magyar Péter, az LMBTQ-emberek és az ukránok pocskondiázása. A Tisza elnöke sem dőlhet azért hátra: fel kell vennie a kesztyűt és kormányzóképességet is kell mutatnia.
Kigyulladt egy kioszk, a tűz átterjedt a kis boltokra, ahol egymás után robbantak fel a túlhevült gázpalackok.
A katasztrófavédelem több tanácsot is adott a várható rossz idő miatt.
