Simonka szerint a vádiratát készítő ügyészeket kirúgták, az ügyészség cáfolta

1 perc

2020.09.08. 19:26

A költségvetési csalással vádolt képviselő arról beszélt, hogy a vádirata nullás és a készítőit kirúgták. Az ügyészség szerint a vádirat törvényes és senkit sem bocsátottak el.

A napokban a Magyar Narancs hozott nyilvánosságra egy hangfelvételt, amin Simonka György, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszél az augusztus végi medgyesbodzási képviselő-testületi ülésen. A felvételen Simonka az ügyében készült vádirat gyengeségeiről és a vádat képviselő Központi Nyomozó Főügyészség munkatársairól beszélt.

Többek között azt mondta, hogy

elmondom és be is fogjuk bizonyítani, hogy a vádirat, az nullás! Ugyanis nincsenek meg a törvényi feltételei, hasra ütésszerűen olyan ügyészek csinálták – és ezt most a kamerába mondom –, akik azóta mind ki vannak rúgva.

Az állításaira az RTL Híradónak reagált a Legfőbb Ügyészség. Azt mondták, hogy a vádiratot előkészítő ügyészek közül senkit nem rúgtak ki, az ügy miatt senkinek nem szűnt meg az állása. "A vádiratot a bíróság az előkészítő ülésen törvényesnek találta, és majd a Fővárosi Ítélőtábla dönt az abban foglaltakról" - jelezték.

A képviselőt is megkereste az RTL, azt mondta, hogy minden korábbi állítását fenntartja.

Simonka Györgyöt és 32 társát bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolják. Októberben kilenc tárgyalási nappal nyit majd a Fővárosi Törvényszéken a büntetőperük.

A közel 150 oldalas vádirat ismertetése, valamint a több mint harminc vádlott nyilatkozata három napig tartott januárban a Fővárosi Törvényszéken. A vádirat nyolc és fél év fegyházbüntetésre, valamint 750 millió forintos vagyonelkobzásra tett javaslatot a bíróságnak arra az esetre, ha Simonka elismeri a vádiratban foglaltakat és lemond a védekezés lehetőségéről. Ezt a fideszes politikus nem tette meg.