Vidnyánszky szerint az Amnesty International képezte ki a tiltakozó diákokat
Hosszú interjúban magyarázta például azt, hogy fájdalmas lesz a diákok számára a felébredés.
Hosszú interjút adott az Origónak Vidnyánszky Attila, aki szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói végig őszintétlenek voltak, mert úgy tettek, mintha el akarnák kezdeni a szemesztert, miközben a pénteki sztrájkhirdetés alapján valójában szó sincs erről.
A kormány által az SZFE kuratóriumának élére kinevezett, majd az egyetem szenátusát minden fontos jogkörétől megfosztó Vidnyánszky szerint a tanárok nem veszik figyelembe a diákok jövőjét, manipulálják és használják a hallgatókat, a tüntetéseket és egyetemfoglalást pedig politikai játszmának minősítette.
A legerősebb kijelentés viszont nem ez volt, hanem az, hogy Vidnyánszky szerint az Amnesty International egy táborban készítette fel nyáron a diákokat a tiltakozásra, és ha
diákok részéről ez az euforikus hangulat véget ér, szembesülnek a valósággal. Ezt követi majd a fájdalmas kijózanodás és felismerés, hogy eszközként használta őket a politika.”
A kiváltó okokként az ellenzéket jelölte meg, ami nem tud fogást találni a kormányon, viszont állítása szerint az egyetemről is sokan jelezték már, szeretnének tanulni, de félnek megszólalni.
“A szakma egy része pedig nem a tanulni akarókat biztatja, hanem táplálja a tüzet. Az egészen groteszk, hogy a gyűlöletem milyen szinten hozza össze az embereket. Összeálltak, hogy közösen, együtt gyűlölhessenek engem” - mondta Vidnyánszky, aki állítása szerint felállna, ha úgy érezné, ő akadályozza a megoldást a két fél között.