Grecsó Krisztián is őrt állt az SZFE-nél

1 perc

2020.09.13. 10:41

Az író tériszonyos, mégis vállalta az őrszem feladatát.

Többek között Hernádi Judit, az On The Spot két műsorvezetője és Stohl András is őrt állt már a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) autonómiájának megcsorbítása ellen tiltakozó diákok molinója elé, s vasárnap így tett Grecsó Krisztián író is. Grecsó azzal a kommenttel tette ki az ezt dokumentáló fotót, hogy bizony a "tériszony is kezelhető".

Az SZFE hallgatói lassan két hete, hogy elfoglalták a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületét, szimbolikus tettükkel jelezvén, hogy nem kérnek a Vidnyánszky Attila vezette új kuratóriumból és az egyetem függetlenségét súlyosan megsértő törvényből.

A diákok, tanárok, valamint a hallgatókkal egyetértők azóta már túl vannak egy többezer embert megmozgató élőláncos tüntetésen, most vasárnap pedig demonstráció gyanánt oktatók, például Hajdu Szabolcs, Enyedi Ildikó, Ascher Tamás, Zsótér Sándor, Bagossy László tartanak az utcán alternatív tanórákat.