Pert vesztett a Pénzügyminisztérium a Transparency Internationallel szemben
A Simonka Györgyhöz köthető uniós támogatású projektekről érdeklődött a szervezet.
Út, játszótér, könyvtár és biciklis túraközpont is épült uniós támogatásból a Békés megyei Pusztaottlakán, ebből a faluból indult a fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György karrierje. A politikus azóta bíróság elé került, az ügyészség vádja szerint érintett egy milliárdos csalási ügyben, hálózatot épített ki állami és uniós támogatások megszerzésére, a beruházásokat megvalósító cégektől 45 százalékot kért vissza készpénzben.
A korrupciós ügyeket vizsgáló Transparency International is vizsgálódik, arra voltak kíváncsiak, hogy a Pénzügyminisztérium, mint felügyelő szerv, megfelelően ellenőrizte-e az unió által finanszírozott, szerintük Simonkához köthető projekteket, közölte az RTL Klub Híradó.
Először közérdekű adatigényléssel fordultak a tárcához, de nem kaptak választ, ezért pert indítottak a Pénzügyminisztérium ellen.
A tárca első fokon pert vesztett, ha nem fellebbeznek, el kell árulniuk, hogyan ellenőrizték a Simonka Györgyhöz köthető uniós támogatású projekteket.
A minisztérium a Híradóval azt közölte, szabály szerint ellenőriztek minden beruházást.