Az én hetem: Péterfy Gergely szerint az oltáshomály lett a sztenderd
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Péterfy Gergelynek a következő szavakból kellett ihletet merítenie: sztenderd, nyugatosság, oltáshomály, kávé, tízes.
Sztenderd (Orbán Viktor letiltásról beszélt, amiért „Európa nem hódolhat be a Soros-hálózatnak” című írását a Project Syndicate nem közölte. A miniszterelnök cikke nem felelt meg a véleményoldal sztenderdjeinek – jött a válasz a Project Syndicate-től)
Nyugatosság (Orbán szerint Magyarország a magyaroké, ebben az értelemben kell nyugatosodni, a magyarok és a lengyelek vétója az unió pénzügyi terveire pedig valójában a bevándorlási vitához kötődik, ebben pedig ő nem kompromisszumot keres, hanem megoldást)
Oltáshomály (Még nem tudni, mikor és milyen Covid elleni vakcinát kap Magyarország. A Pfizer az USA-ba szállít először, az AstraZenecáét újratesztelik, a nem túl jó renoméjú oroszt most kezdik vizsgálni magyar szakértők. Idehaza mindjárt indul azok regisztrációja, akik kérik majd az – egyelőre tehát nem ismert – oltást)
Kávé (Kiborult a magyar kormány George Clooney értékelésén, aki a világot elárasztó düh és gyűlölet táplálói között Orbán Viktort is említette. Clooney megkapta, hogy Soros-ügynök, és kapott gúnyosnak tetsző invitálást Varga Judit igazságügy-minisztertől egy kávéra, arra utalva, hogy kávét reklámoz)
Tízes (60 éves korában elhunyt Diego Maradona, a Puskás óta a legjobbaknak járó 10-es mezben játszó argentin futballzseni, minden idők egyik legjobb focistája, akit világszerte gyászolnak, ravatalához tömegek járulnak, Nápolyban pedig az ő nevét viselheti egykori csapatának stadionja)
Letiltok néhány trollt és fikagépet a Maradonás posztom alatt. Furcsa lehet elvakult kereszténynek lenni, az az düh és lelkes tudatlanság, amivel nekiesnek egy olyan mondatnak, amely százötvenvalahány éve velünk van (Nietzsche:”Isten halott”), és ráadásul őszintén azt hiszik, hogy én találtam ki itt és most az ő megbántásukra, felmutat valamit abból a tehetetlenségből, amelyet Róma érezhetett velük szemben. Egy darabig működött a „Christianos ad leonem”, de három évszázad után a birodalom megadta magát. Hiába finnyogott az értelmiség a lebutított, egybites filozófia miatt, hiába húzta az orrát a görög egyetemen képzett entellektüel a suksükölő és nákozó Újszövetséget olvasva, végül csak átváltott az államvallás a szegények s tanulatlanok hitére, a gazdagok és tanultak pedig vagy befogták a pofájukat, vagy meghaltak.