Index-botrány
Alig néhány hónap telt el azóta, hogy az Index főszerkesztőjének kirúgása miatt felállt a szerkesztőség és új hírportál indított Telex néven, máris menesztették a helyükre kinevezett vezetőket az Index éléről. Szűk fél év alatt tehát két fordulatot is megélt Magyarország egyik vezető hírportálja - kövesse velünk az eseményeket cikksorozatunkban.
Mindig arra vágytam, hogy teli tüdőből szidhassam a kommunistákat
– adta meg újságírói ars poeticáját a szeptemberben induló Pesti TV egyik munkatársa. Hogy a fiatalember hangszálai számára mégse legyen annyira megerőltető a feladat, arról Vaszily Miklós vezetésével már gondoskodott a menedzsment. Az új televíziós csatorna ugyanis bekerült a legtöbb magyar szolgáltató alapdíjas csomagjába. Ilyen nem esik meg debütáló tévével, hacsak nem a legfelső szintről fut be a „kérés”. Márpedig épp ott, a hatalom legfelső köreiben született meg a stratégia, amelynek alapján újraszervezik a jobboldali médiabirodalmat.
A 2018-as országgyűlési választásokon aratott diadalt követően úgy tűnt, a fideszes sajtóban igyekeznek előkelőbb arcot vágni a lejárató tartalmakhoz. Liszkay Gábor irányítása alatt létrejött a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA), és bár a kommunista rendszerben megtanult vonalas párthűség maradt, a portfólió több médiaterméke is igyekezett szeriőz köntösbe bújni.
A Hír TV-be úgy vonultak be, mint akik a polgári közösségnek hódítják vissza a csatornát, a Magyar Nemzetet pedig Gajdics Ottó vezérszurkoló helyett Ballai Attilára bízták, hogy hozzon némi jó ízlést az elvégzendő feladatokhoz. A civileket a hóhérokkal összemosó Figyelőből kilúgozták a politikát, Schmidt Máriát eltanácsolták a tartalomgyártástól, és bezárták a magukat is trollként definiáló médiamunkások otthonát, az Echo TV-t.
