Határon innen és túl rágják újra és újra elemzők, ellenfelek és szövetségesek, mit írt Orbán Viktor. Pedig eleve nem sok hús volt rajta. Ugyanaz a dal: elnyelné hazánkat a liberális tenger, ha ő nem állna a kormánynál. De amíg áll, a liberalizmus elleni lázadás szétárad a Földön, ahogy a Sztálin-kantáta is előre jelezte – szintén tévesen.
Az egyetlen újítás, hogy most már libernyáknak hívja ellenfeleit. Sastaps!
Tusnádfürdő nincs, Kötcse sincs – így kesereg a kiöregedett sztár; bezártak a színpadok, neki pedig kimaradt a hakniszezon. Örülhetne akár, hiszen nem készült el az új album, nincs ihlet, nincs tehetség, csak a megkopott slágerek. De muszáj előadnia magát, hát jönnek a régi nóták, kissé rekedtebben és hamisabban.
Egy ideológiai alakváltó kalandozása a szórakoztató irodalomban. Kimerítően az „Orbán-esszéről". Vélemény.
A lázadás éve, ha elfelejtettük volna, 2017-re volt kitűzve eredetileg. Akkor kellett volna az illiberális forradalomnak meghódítania a világot, de legalább Európát. Nem jött be, a briteket nem követték más népek kifelé, a német, francia és egyéb szélsőjobb visszaszorult, idehaza pedig csak összeadta az ellenzék végre, hogy kettő meg kettő, az akármennyi is, de kettőnél több. A verseny kinyílt, a koronavírus egyszerre két ziccert teremt: a halálos áldozatokat és a gazdasági válságot. Egyik sem elkerülhető.
Gyurcsány Ferenc egyszer, kezdő miniszterelnökként, kifordította a zsebét élő adásban, így illusztrálva, hogy nincs pénz.
