Egy új kutatás szerint a Pfizer és az AstraZeneca oltásából egy is 80 százalékos védettséget ad
Matt Hancock brit egészségügyi miniszter szerint az adatok is igazolják, hogy az oltások működnek.
Egy hétfőn ismertetett brit szakértői tanulmány szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltóanyaga
már egyetlen dózis beadása után is igen magas hatékonysággal előzik meg a kórházi kezelést igénylő súlyos Covid-19 megbetegedés kialakulásának a koronavírus-fertőzött időseknél.
Az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) által hétfő este ismertetett vizsgálati eredmény szerint a 80 év feletti korosztályban az Oxford/AstraZeneca- és Pfizer/BioNTech-vakcina első dózisa a beadás utáni harmadik-negyedik héten egyaránt 80 százalék feletti hatékonysággal előzi meg az olyan súlyosságú megbetegedést, amely miatt a pácienst kórházba kell szállítani.
A PHE vizsgálata kimutatta azt is, hogy Pfizer/BioNTech-vakcina – amelynek alkalmazását Nagy-Britanniában egy hónappal korábban kezdték el, mint az Oxford/AstraZeneca-oltásét – a 80 év feletti korosztályban 83 százalékkal csökkenti a Covid-19 betegség okozta halálozások számát az első adag beadása után.
Matt Hancock brit egészségügyi miniszter szerint a grafikonok alapján most már gyorsabban csökken a koronavírus ellen beoltott idős emberek körében a halálozások száma, mint az oltásban még nem részesült fiatalabb lakossági csoportok körében. Az egészségügyi minisztérium hétfő esti beszámolója szerint eddig 20 275 451-en kapták meg a koronavírus elleni oltás első dózisát, a második adagot 815 816 embernek adták be. Az első és a második beadott dózisok száma ennek alapján meghaladta a 21 milliót Nagy-Britanniában.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.