Az én hetem: Péterfy Gergely újraindította a belső galaxist

Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Péterfy Gergelynek a következő szavakból kellett ihletet merítenie: e-krach, vérrögpánik, vakcinapasszus, gázkirály, Hadrianus-palota.

  • Péterfy Gergely Péterfy Gergely
Az én hetem: Péterfy Gergely újraindította a belső galaxist
Kulcsszavak

E-krach: Néhány napon belül két informatikai blamázs hozta felszínre a kormányzati járványkezelés összes hibáját. Először a múlt hétvégi oltási terv omlott össze, majd az általános iskolai otthontanulás első napján a távoktatásra szolgáló KRÉTA-rendszer.

Vérrögpánik: Több észak-európai országban, majd másutt is felfüggesztették az oltási programot az AstraZeneca vakcinájával, mert több beoltott meghalt trombózisban. 30 eset történt 5 millió ember beoltása közben. Az EU gyógyszerhatósága és a WHO is alaptalannak mondja az aggodalmakat, és még sehol sem derült ki, hogy összefüggne az oltás és a vérrögképződés. Magyarországon folytatódik az oltás az AstraZenecával. 

Vakcinapasszus: Veszélyezteti a majdani utazásokat az unión belül az oltási igazolványok körüli viták. Legújabban úgy néz ki, csak az EU gyógyszerhatósága által jóváhagyott vakcinával – az orosz és a kínai nincs köztük – oltottak utazhatnak szabadon. A magyar oltási igazolvány nem árulja el, melyik oltást kapta tulajdonosa.

Gázkirály: Mészáros Lőrinc tőzsdei holdingja, az Opus Global visszatér az energetikai szektorba, megveszi a Tigáz földgázelosztó azon felét, amelyik még nem Mészáros-érdekeltség. Mindezt részben jegybanki hitelből.

Hadrianus-palota: Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója vezényletével 23 milliárd forintból lesz világraszólónak kikiáltott „popkulturális és társművészeti” központ a Hajógyári-sziget déli felén, benne a Hadrianus-palotával és az egykori hajógyári épületekben működő bezárt szórakozóhelyekkel. A projekthez más budapesti ingatlanokat is csatolnak.

Változó intenzitással, de szeptember óta lockdown van, coprifuoco, hol sárga, hol narancs, hol vörös, most épp narancs, mászkálhatsz a saját városodban és a hozzá tartozó településeken, de másik régióba nem mehetsz át. Mondjuk az utóbbi fél évben nem nagyon láttam rendőrt se a városokban, se az utakon, intézkedőket pedig pláne nem, ezért most fura, hogy sorban állítják le az autókat a ponteriói autópályalehajtón. Szerencsére a bicikliseket senki nem ellenőrzi, sisakom leszegve suhanok el az ellenőrzőpont mellett, mint egy gázkirály a tenderen, és amint lehet, lecsapok a montemolinói földútra.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.