Matolcsy jelentős kamatemelést hajtott végre, egyben erős támadást intézett a Magyar Nemzetben a túlfűtő költségvetés és ezzel az orbáni választási politika ellen. A Matolcsy–Orbán hideg polgárháború kitörése több mint repedés az Orbán-rendszeren, bizonyos szempontból olyan súlyú, mint az Orbán–Simicska-belháború. Mindkét esetben a hatalom belső körében lévők személyes érzelmeiről, súlyos és kölcsönös sérelmeiről van szó:
Orbánnak valóban fizikailag jobbkeze volt Matolcsy, ahogy talán jobblába Simicska.
Miként a szövetség és barátság életre-halálra szólt, és bizonyos szempontból két önálló ember szoros bizalmi kapcsolatáról – Orbán kivételessége, hogy nála léteznek mély kapcsolatok is –, a szakítás, a válás ugyanígy életről és halálról dönt, amikor a kölcsönös bizalom elvész, s helyébe a kölcsönös gyanakvás és félelem lép, a szeretetet felváltja az engesztelhetetlen gyűlölet.
A jegybankelnök hétfőn nekirontott a miniszterelnöknek, majd másnap a Monetáris Tanács kamatot emelt. A tét némi leegyszerűsítéssel az, hogy az eurónkénti 370 vagy 340 felé indul-e el a forint.
Matolcsy György látszólag puha, engedékeny és vidám kalandor, de tudom, hogy létezik egy kemény belső magja, melyet, ha megsértenek, akkor hisztérikus dühhel kíméletlenné válik, nem bocsát meg, mert a maga módján megszállott, aki pusztító és önpusztító módon képes háborúzni. És itt most többről van szó, mint arról a kíméletlenségről, ahogyan eltapos bárkit, aki útjában áll.