Szeretettel Brüsszelből: Szökött kígyók a sínek közt, dolgos birkák a temetőben, strandkrízis és özönvíz
Uborkaszezon? Ugyan már! A nyárnak Belgiumban is megvannak a maga különös és különleges témái.
Augusztus lévén a belga médiában is kitört a silly season, vagyis az uborkaszezon. Az EU-s politikusok épp úgy, mint helybeli, belga kollégáik, szabadságon vannak, és a lázas politikai pezsgés majd csak a szeptember eleji úgynevezett rentrée után indul be újra.
Szeretettel Brüsszelből: Üresen tátong az EU-s irodaházak nagy része. Mi lesz velük?
Karcsúsítási terven dolgozik az Európai Unió, 2030-ra a szervezet eddigi 50 irodaházából csak 25 maradna meg, s azokat is környezetbarát módon használnák, csökkentenék a károsanyag-kibocsátást is. Hogy ez sikerülni fog-e, kérdéses - számos negatív és szürreális példát is látunk Belgiumban.
Vakarják is a fejüket a belga lapoknál az ügyeletben lévő kollégák, hiszen alig-alig van komoly téma, amiről a vakációzó honfitársaknak írni lehet. Sokan irigykedve gondolnak a brit sajtóra, amelynek örökzöld témát szolgáltat Nessie, a Loch Ness-i szörny ilyenkor menetrendszerűen várható felbukkanása. Igaz, most augusztusban a brit uralkodóház fekete báránya, András herceg a maga amerikai szexbotrányával eddig sikerrel szorított ki mindenféle skót szörnyet a lapok első oldaláról.
A belga szerkesztők kénytelenek voltak Nessie helyett kínai kígyókkal beérni. Történt ugyanis, hogy a flandriai Hasselt városának közelében futó vasútvonal környékéről mind több bejelentés érkezett a vágányok mellett tekergőző, egyre szaporodó számú kígyóról. Az utóbbi 15 évben legalább százan látták – vagy vélték látni – ezeket a csúszómászókat, melyek közül nem egy két méter hosszúra is megnőtt. Az idén eddig már huszonegyet sikerült kézre keríteni belőlük, tehát világossá vált, hogy nemcsak besörözött, kocsmából hazafelé tartó társaságok vízióival állunk szemben.