Vitányi Iván: "Ismét kisebbségben vagyunk. De szeretnénk tisztességben is lenni"

- Kevés önnel zavarbaejtőbb személyiség van ma a közéletben: „fényes szelek" múlttal, 56-os részvétellel, MSZMP-aktivitással, MSZP-alapítással és Horthy-rokonsággal a háta mögött ön az, aki a kommunista Demény Pál temetésén kiáll a tömeg elé, és rákezd az Internacionáléra. Hogyan jön mindez össze?

- Szerintem mindenkinek úgy kell megadni a végtisztességet, ahogyan élt. Ha kommunista volt, akkor úgy. Demény Pál volt az, aki - ha szabad így fogalmaznom - már 1925-ben kilépett a Varsói Szerződésből. S akkor jön ez a temetés, Chopin-gyászindulóval, koronás címeres lepellel... Úgy éreztem, jár neki az Internacionálé.

- Hogyan sikerült eltitkolnia a Horthy-rokonságot?

- Sohasem titkoltam. Volt, aki tudta. Igaz, soha nem vertem nagydobra.

- Ön egyetemi tanár, a tudományok doktora. Végül is hol szerzett diplomát?

- Sehol. Történelem-magyar szakra kezdtem eljárni, majd a politika elsodort. Amikor kezdetét vette Lukács kritizálása, elszegődtem néptáncszakembernek.

- Röviddel ezután már a kultuszminisztériumban, a rettegett Révai-házban dolgozik. Minek volt az illetékese, mi tartozott önhöz?

- A zenei főosztályra kerültem, de miután nem voltam profi zenész, a néptánc ügyei, így az Állami Népiegyüttes megalakítása, az amatőr énekkari mozgalom es a zenei ismeretterjesztés tartoztak hozzám.

- Hogyan fogadták önt, a fiatal pártmunkást a minisztériumban? Sikerült közel férkőznie Révaihoz?