Horvátországban tízhavi csúcsot döntött a napi új fertőzöttek száma

1 perc

2021.10.31. 12:12

Két héttel meghosszabbították az érvényben lévő korlátozásokat.

A válságstáb bejelentése alapján a hatóságok a hétvégétől szigorúbban ellenőrzik a járványügyi intézkedések betartását Horvátországban, a szabálysértőkre pedig pénzbírságot szabnak ki – közölte a Polgári Védelmi Igazgatóság vasárnap.

A válságstáb eközben további két héttel meghosszabbította a jelenleg is érvényben lévő korlátozásokat. Az országban továbbra is kötelező a maszk viselése zárt térben, a vendéglátóhelyek pedig csak éjfélig tarthatnak nyitva. A rendezvények látogatása és a beutazás is védettségi igazoláshoz van kötve.

A polgárőrség és a rendőrség fokozottabban ellenőrzi a kegyeleti ünnepek alatt a temetőket, de az olyan nyilvános összejöveteleket is, mint a koncertek, a sportesemények vagy a magánrendezvények. Különösen figyelni fogják a maszkviselés előírásának betartását zárt térben, de nyitott térben is, ott, ahol nem tartható be a 1,5 méter távolság. Azokra, akik nem hordanak maszkot vagy szabálytalanul viselik azt – például csak a száj van eltakarva, az orr nincs -, 500 kuna (24 ezer forint) pénzbírságot szabnak ki – olvasható a Polgári Védelmi Igazgatóság közleményében.

Horvátországban az elmúlt egy hétben tízhavi csúcsot döntött a napi új fertőzöttek száma, és ennek hatására valamelyest nőtt az oltakozási hajlandóság is.

Az elmúlt 24 órában 3319 új fertőzést azonosítottak az országban; a vírus okozta Covid-19 betegségben 22-en haltak meg. Kórházban 1418 beteget ápolnak, közülük 170-en vannak lélegeztetőgépen. A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 911 239-en kaptak védőoltást – a jogosultak 47, a felnőtt lakosság 56 százaléka –, közülük 1 799 683-an már a második adagot is felvették.