Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Markus Becker és Jan Puhl, a német lap munkatársai Brüsszelben keltezett cikkükben azt írják, a Bizottság megtette az első lépést, hogy a jogállami mechanizmus alapján jelentős pénzeket vonjon meg a két országtól, és értesüléseik szerint ebbe az évbe már az sem fér bele, hogy az újjáépítési alapból utaljanak nekik.
A vezető német hetilap brüsszeli tudósítói szerint a magyar és a lengyel kormánynak küldött brüsszeli levél olyan, mint egy vádirat. Az Európai Bizottság összefoglalja bennük, hogy mi a baja már jó ideje a két országgal. Így a lengyelek esetében leginkább az igazságszolgáltatás függetlenségének megrendítését kifogásolja, a magyaroknál pedig a korrupció és az urambátyám-rendszer áll a középpontban. Továbbá, hogy a bíróságok képtelenek fellépni a fennálló viszonyok ellen.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.