Az ellenzék elképedt azon, hogy hagyták lejárni a PCR-teszteket, amelyekért a családoktól 20 ezret is elkérnek

1 perc

2021.11.24. 14:02

A Párbeszéd kivizsgálná, hogy hanyag kezelés történt-e az ötmilliárd forint értékű, lejárt szavatosságú Covid-teszt esetében.

Több milliárd forint értékű, lejárt szavatosságú PCR-teszteket semmisítenek meg több százmillió forintért – írta kedden a Jelen hetilap, bár utóbbi információt az Országos Kórházi Főigazgatóság szerdán cáfolta, azt állítva, hogy 239 ezer forintot fizetnek a megsemmisítésért.

A Demokratikus Koalíció azt írta közleményében: „Hiába követeltük hónapokkal ezelőtt, hogy adják oda ingyen az embereknek az ő pénzükön vett teszteket, nem tették, ma pedig már tudjuk: ezeket a kormány inkább bezúzza, minthogy egyetlen egy darabot is odaadjon belőle az embereknek”. A párt most azt követeli, hogy a kormány legalább a lejárathoz közeledő PCR-teszteket tegye ingyenesen elérhetővé.

„A világ szégyene, hogy elköltünk 5 milliárd forintot Covid-tesztekre, hagyjuk, hogy lejárjanak és megsemmisítjük őket, miközben az emberek darabonként közel 20 ezer forintot költenek az ilyen tesztekre. Amíg a nyugat-európai országokban egyszer sem kell fizetni a tesztelésért, Magyarországon az emberek háromszor is fizetnek a tesztekért: fizetnek a kormány által beszerzett tesztekért, fizetnek a kormány által beszerzett tesztek megsemmisítéséért, és fizetnek azokért a tesztekért is, amikre nekik van szükségük” – írták.

A Párbeszédnél sem értik, hogy hogy fordulhatott elő, hogy ötmilliárd forint értékű vakcina lejár. A párt közleményében azt írta, hogy vizsgálják, hogy ebben az esetben nem történt-e hanyag kezelés. 

Az ötmilliárd forint értékben megsemmisített PCR-tesztekről szóló híreket az Országos Kórházi Főigazgatóság először nem cáfolta ugyan, de a részletekre irányuló közérdekű adatigénylést visszautasította azzal, hogy ez veszélyeztetné az Állami Egészségügyi Tartalékot kezelő szervet a feladatellátásban. Később közölt annyit, hogy a megsemmisítés olcsóbb volt. Azzal érveltek ezen kívül, hogy a rövid idő alatt eredményt adó, így a járvány hatékonyabb kezelését biztosító gyorstesztek megjelenése visszaszorította a PCR-tesztek felhasználási mennyiségét. És mivel az egészségügyben mindig a betegbiztonság a legfontosabb szempont, éppen ezért a betegellátás során nem használható fel olyan eszköz vagy készítmény, amely lejárt szavatosságú.