Amikor március 11-én célegyenesébe fordult a Christie's egyik legutóbbi online aukciója, világszerte 22 millió ember ült a számítógépe monitorja előtt, hogy tanúja legyen a műkereskedelemben példa nélküli eseménynek. Pedig a kínálat meglehetősen szerény volt, mindössze egy tételből állt, és szerzőjének, az idén 40 éves, főként komputeranimációval foglalkozó amerikai Mike Winkelmann-nak, művésznevén Beeple-nek a neve sem csengett ismerősen műgyűjtői körökben. Szakmai berkekben már inkább, hiszen ügyfelei közé tartozik a Louis Vuitton, a Nike vagy a popsztár Justin Bieber és Katy Perry is.
Az induló ár hétszázezerszereséért ütötték le a digitális művészet csúcsalkotását
Mike Winkelmann, művésznevén Beeple digitális kollázsa új fejezetet nyitott a kortárs képzőművészetben és a műkereskedelemben. A Christie'snél most először kriptovalutában is lehetett fizetni.

Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Orbán elkészült a győzelmi tervével Horvátországban
Halálra rémültek az utasok a római Wizz Air-gépen
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Trump: Lehetnek súlyos vámok, szankciók, vagy azt mondjuk, ez a ti harcotok
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Nyilvánosságra hozták Jeffrey Epstein szexkereskedelem miatt 20 évre ítélt volt barátnőjének vallomását
Miért kell ennyire Donbasz az oroszoknak?│ Elvitelre
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Trump: Inkább nem lennék ott a Putyin-Zelenszkij találkozón
Megszólalt Prigozsin anyja: A fiam tudta, hogy meg fog halni
Orbán az ukránokra árulkodott Trumpnál, aki egy felpaprikázott osztályfőnök stílusában válaszolt
Magyar Péter: Ungár Anna cégének luxusgépe éppen a horvát szigetre repült, amelynél Orbán Viktor hajózott
Szijjártó és a lengyel külügyminiszter az X-en osztotta egymást
A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Videón, ahogy a nyílt utcán megöl egy embert a háborús bűnök miatt körözött líbiai tábornok
Bajban lehet a kormány, ha már a közvélemény-kutatók elleni hergelésbe kezdett
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ajsa Luna himnuszénekléséről mondott véleményt az Opera főigazgatója, majd penitenciát írt elő neki
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.