„A Külügyminisztérium mély sajnálattal tudatja, hogy Kósa Henrik I. osztályú nagykövetségi tanácsos rövid szenvedés után elhunyt.” Valamikor az 1960-as évek második felében adta ki az MTI ezt a féligazságokból hazugsággá tákolt közleményt, amely csak a kínos lényeget, a nagy testvéri ország fővárosában, Moszkvában elkövetett gyilkosság tényét fedte el. Miközben igaz volt a halálhíre és a rövid „jelző” is, hisz az áldozat 18 – az életfontosságú szerveket ért – késszúrástól néhány perc alatt kivérzett. Az elmúlt években a könyveiben előszeretettel gyilkolászó szerző, Kulcsár István ezúttal végképp nem árul zsákbamacskát.
Egy moszkvai gyilkosság, ami feltárja a közelmúltunk faramuci históriáit
A szovjet–magyar szocializmus hétköznapi és kulisszák mögötti világába pillanthatunk be Kulcsár István Gyilkosság a magyar követségen című regényében.
A lengyel miniszterelnök nagy vereséget szenvedett Krakkóban
Békemenet helyett zászlómenetet szerveznek október 23-án a fideszesek
Fürcht Pál reagált arra, hogy Magyar Péter szerint politikai okból minősítette át a telefon-ügyet
Szabad paracetamolt szedni terhesség idején? Erre figyelmeztet egy új kutatás
Olyan elváltozásokat figyeltek meg a magzati korban paracetamolnak kitett lányoknál, amelyek későbbi termékenységüket is befolyásolhatják.