Fudan helyett Diákváros
Nagy port kavart az Orbán-kormány terve, miszerint Budapesten nyitna campust a kínai kommunista pártot szolgáló Fudan Egyetem. Eredetileg a tervezett Diákváros területén építették volna fel a komplexumot 500 milliárd forintnyi kínai hitelből, de a tiltakozás hatására a kormány végül meggondolta magát és mégis inkább a Diákvárost építenék fel. Az ügy fejleményeit cikksorozatunkban követhetik!
Hazai titkosszolgálati körökben manapság már azon sem csodálkoznak, ha az az érzésük, hogy a külföldi kémek átjáróháznak, az orosz ügynökök pedig kimondottan bázisnak használják Magyarországot. Egy 72 éves osztrák katona, az egykor ezredesi rangban szolgált és a 2018-as Szkripal-ügy nemzetközi nyomozása során képbe került Martin Möller például 20 éven át dolgozott az orosz katonai titkosszolgálatnak, a GRU-nak, és közben többször járt Magyarországon is anélkül, hogy ez a magyar kémelhárításnak feltűnt volna. Möller Szlovákiában szervezte le titkos találkozóit orosz tartótisztjével, de Budapesten és Hévízen is randevúzott a kapcsolataival, miközben sorra játszotta ki a NATO titkait Moszkvának.
Kémjátszma: Putyin betette a lábát a résbe, Orbán meg kitárja előtte az ajtót
Az orosz ügynökök bázisává vált Magyarország. Moszkvának az a célja, hogy meggyengítse az európai és euroatlanti intézményeket, és ebben partnerre talált Orbán Viktorban.