Kié Auschwitz? A választ szemtanú művészek új kiállításán találhatjuk
A 2B Galéria tárlatán a koncentrációs táborok, a gettó vagy a munkaszolgálat mindennapjait és traumáit megörökítő művek sora látható.
A 2B Galéria tárlatán a koncentrációs táborok, a gettó vagy a munkaszolgálat mindennapjait és traumáit megörökítő művek sora látható.
Az országban ma már a szélsőséges nacionalizmus része a fő szellemi áramlatnak, még a közterületeket sem lehet átnevezni, hogy ne a ’30-as, ’40-es évek fasisztáinak emléke előtt tisztelegjenek.
Az antiszemita és magyarellenes Vasgárdát dicsőítő Calin Georgescu a román elnökválasztás – azóta érvénytelenített – első fordulójának sokkoló meglepetése volt. A külföldi befolyással élre törő szélsőjobbos jelölt szimbiózisban dolgozik motivációs tréner feleségével, akinek minden tanácsát meg is fogadja. HVG-kontúr.
Gyurcsány Minecraft-szervert hozott létre, mely a nagy érdeklődés miatt összeomlott. A humoristák között felmerül, mi az a Minecraft. Litkai úgy tudja, Hitler írta, de nem, az Mein Kampf. De miért indította el? „Közösségi nyomásra”, idézik a hírt. Elek Peti szerint arról lehet szó, hogy nyugdíjasok tömegei követelték a Minecraft-szervert. Az árnyékkormány után végül is logikus lépés volt egy újabb fiktív világ megalkotása, vonják meg a döntés mérlegét. Egyébként érdemes lenne a politikusokat előbb a Minecraft-világban tesztelni, teszik hozzá, kiderülne, ki mit és mennyit épít.
A Revolut, a Wise vagy a Taxify mindegyike a balti országokhoz köthető startupként indult és vált milliárdokat termelő nagyvállalkozássá. Mitől ilyen jók ebben a baltiak?
Lehet semlegességgel írni egy tömeggyilkosról is, példázza könyvében Thomas Harding, aki két, németként született fiatal gyökeresen eltérő, majd egy végpontban találkozó drámai életútját követi végig.