„Rettenetes, sírnivaló”: lehúzták az új tankönyveket a szakértők

Második nekifutásra sem sikerült korszerű irodalom- és történelemtankönyveket írni a tavaly hazafiasított Nemzeti alaptantervhez.

  • Joó Hajnalka Joó Hajnalka
„Rettenetes, sírnivaló”: lehúzták az új tankönyveket a szakértők

Nemzeti elkötelezettség, gyermekközpontúság, XXI. századi modernitás – szuperlatívuszokban bővelkedő értékelésében e három jellemzőt domborította ki tavaly a Nemzeti alaptanterv (NAT) szakmai tiltakozások ellenére is áterőltetett módosításához írt első történelem- és irodalomtankönyvek erényei közül az Emmi.

A valóságban azonban a háromból csak az elsőnek mutatkozott – erős – nyoma a kiadványokban, a másik kettőnek épp az ellenkezője volt tetten érhető a NAT szellemi atyjaként jegyzett Takaró Mihály vezényletével elkészített (a történelemkönyvek esetében a Takaró családhoz köthető Pappné Gellényi Judit által szerkesztett) tanítási segédletek esetében.

Nincs ez másként sajnos az ideiekkel sem. Az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamnak szóló tavalyi széria után most szeptemberre a másodikba, a hatodikba és a tizedikbe lépő korosztály könyveit írták át. Az elkészült munkák annak ellenére is a „rettenetes”, illetve „sírnivaló” minősítést kapták az értékelésre felkért szakértőktől, hogy a könyvek összeállítói egyrészt tanulhattak volna az előző évek hibáiból, másrészt a rohamtempóban készült 2020-as kötetekkel szemben most bő másfél év állt a rendelkezésükre.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.