A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Mérhetetlenül károsnak tartja Emmanuel Carrère francia író, filmrendező, hogy ha vezető politikusok keresztény értékrendről papolnak, miközben nem aszerint élnek. Magyarul most megjelent, Isten országa című könyvében kíméletlenül feltárja küzdelmét a hittel.
HVG: Oknyomozás, a kereszténység eredetének kutatása, önvallomás, autobiografikus részletek, mindez keveredik az Isten országa című regényében. Mi volt az eredeti szándéka?
Emmanuel Carrère: Dokumentumfilm-sorozatra készültem arról, mi lett az egykori keresztények hitéből a XXI. századra, és a lelkesedésemet akartam megosztani. Aztán érdekesebbnek találtam a belső megközelítést, elbeszélni mindazt, amiben több mint húsz éve gyakorló hívőként részem volt. Elmesélni az evangéliumok történetét olyan, mint körüljárni egy irodalmi művet, amely az évszázadok során a leginkább befolyásolta az emberiség történetét. Szenvedélyes nyomozásba kezdtem, hogy a végére járjak annak a rejtélynek, kik írták, kikhez szóltak ezek a misztikus szövegek.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A HVG kvízjátéka.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.