A Nemzet Feje címre pályázik az üzbég elnök, aki látszatellenfeleket alázott a választáson

5 perc

2021.11.09. 11:00

Egyre több autoriter vonást mutat Savkat Mirzijojev üzbég államfő, aki úgy nyerte meg az elnökválasztást, hogy azon egyetlen valóban ellenzéki jelöltet sem engedtek indulni. A gazdaság viszont zakatol, és a szomszédokhoz fűződő viszony is javult.

Az ország alkotmányára és a Koránra helyezett kézzel tette le a második mandátumának kezdetét jelző hivatali esküt Savkat Mirzijojev üzbég államfő. A 64 éves elnök a beszédében az alaptörvény reformját helyezte kilátásba – a részleteket a következő hetekben ismerteti –, miután óriási fölénnyel nyerte meg az október 24-ei választást. A leadott szavazatok négyötödét gyűjtötte be, ami senkit nem lepett meg, hiszen nyugati megfigyelők szerint "nem igazán jellemezte verseny" a voksolást. A politika nyelvére lefordítva ez azt jelentette, hogy

a három ellenzéki párt nem regisztrálhatta magát a választásra, és azon nem indíthatott jelöltet.

Mirzijojevnek így négy olyan riválissal kellett – elvileg – versenyeznie, akiket kevesen ismernek, s mindannyian kormánypártinak vallották magukat.

Üzbegisztán minden befektetőt szívesen lát, aki nem törődik az emberi jogokkal, így Magyarországot is

Bár Kína a hitelből ide tervezett Fudan Egyetemmel nagyon magára húzza a figyelmet a magyar kormány barátainak számító diktatúrák közül, azok, akik szerint az emberi jogokat sárba tipró országokkal csak a feltétlenül szükséges esetekben kellene együttműködni, szembesülhettek egy újabb baráttal, Üzbegisztánnal.

Ez volt a hatodik elnökválasztás azóta, hogy a 35 milliós ország 1991-ben kiszakadt a Szovjetunióból, és elnyerte a függetlenségét, s mind ugyanazon forgatókönyv szerint zajlott. A jól bevált hagyományt követve mindig már az első voks leadása előtt egyértelmű volt, hogy ki fog nyerni. Biztos újrázónak számított Mirzijojev is, aki 2016-ban, Iszlam Karimov államfő halála után – háttéralkuk sorozatával – a 2003 óta elfoglalt miniszterelnöki székből átült a diktatórikus eszközökkel uralkodó elődje helyére, és gyorsan meg is nyerte az az év decemberi elnökválasztást.