Mindenki félt Üzbegisztánban: az átlagpolgárok tartottak a korrupt rendőrök és hivatalnokok packázásaitól, a kevés ellenzéki – még ha külföldre menekült is – rettegett a bérgyilkosoktól, a politikai elit tagjai pedig attól reszkettek, hogy kiesnek-e az ország urának kegyeiből. A legnagyobb, 28 millió lakosú közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságot fojtogató rezsimet a most meghalt Iszlam Karimov működtette, aki még a szovjet időkben magához ragadta a hatalmat, s azt egészen haláláig egy pillanatra sem engedte ki a kezéből. Meg nem erősített források szerint Karimov is sokat tett azért, hogy a halál idő előtt kopogtasson: állítólag egy olyan fogadás után esett össze, amelyen a figyelmeztetések ellenére elég sok italt öntött le a torkán.

A kommunista pártapparátcsikból elnökké avanzsált Karimov leghírhedtebb cselekedete a 2005. májusi andizsáni mészárlás volt. Az ország keleti szegletében lévő városkában azért tört ki elégedetlenség, mert a hatóságok börtönbüntetésre ítéltek 23 olyan helyi üzletembert, akik állítólag kapcsolatban álltak a szélsőséges iszlamista csoportokkal. A várost megszálló karhatalmisták nem sokat teketóriáztak: figyelmeztetés nélkül a tömegbe lőttek, s emberi jogi szervezetek szerint a vérfürdő több mint ezer ember életét követelte. A halottak valós száma talán sohasem derül ki, miközben a helyi lakosokat nem engedték a helyszínre. A holttesteket teherautókkal szállították el, majd ismeretlen helyen ásott tömegsírokba vetették őket.

MTI / AP / Zemlijanicsenko

Nem jártak jobban az ellenzékiek és az emberi jogi aktivisták sem. Miután Karimov sorra bezáratta az NGO-kat, majd a külföldi médiumok taskenti irodáit, szörnyű brutalitással bosszult meg minden szembeszegülést. A rácsok mögé zárt ellenzékieket árammal sokkolták, verték, szexuálisan megalázták, és éheztették. Voltak, akik napokig nem ehettek, vagy nem alhattak, a Karimov börtöneiben sínylődő állítólag 12 ezer ellenzékiből több százan ott vesztették életüket, vagy nyomorodtak meg. „A durva bánásmód volt a megszokott viselkedés. A vádlottakhoz kirendelt hivatalos védők, akik mindent tudtak a kínzásokról, figyelmet sem fordítottak az elítéltek panaszaira, és nem voltak hajlandóak látlelet felvételét kérni” – írta egyik jelentésében az Amnesty International nevű emberjogi szervezet.

A börtönbe kerüléshez nem kellett sok: hat „iszlamistát” – akiket Norvégiából utasítottak ki és toloncoltak vissza tavaly Üzbegisztánba -, azért ítéltek sokéves börtönbüntetésre, márt állítólag valaki látta, hogy a „bűnözők” egy szélsőséges iszlamista szervezet YouTube csatornáját nézték. Norvégia egyébként ezen eset után felfüggesztette a menedékjogot kérő üzbégek kitoloncolását, s jelenleg több száz közép-ázsiai polgár él a skandináv országban. Többségük Andizsanból érkezett, s még mindig nem mernek beszélni arról, mit éltek át. Tudták ugyanis, ha kinyitják a szájukat, az ő életük és otthon maradt rokonaik biztonsága is veszélybe kerül.

A külföldre menekült ellenzékiek sem érezhették magukat biztonságban, több neves üzbég másképp gondolkodó vált merénylet áldozatává. Az Oroszországba szökött Fuad Rusztamhojajev például 2011 elején részt vett a világ több országában működő Üzbég Nemzeti Mozgalom létrehozásában, ám nem sokáig engedték őt szervezkedni. Már szeptemberben rátaláltak a bérgyilkosok, akik Moszkva környéki otthona előtt több lövéssel végeztek vele.

Karimov saját családjával sem volt elnéző. Idősebb lánya – a sokáig az államfő lehetséges utódjaként számon tartott – Gulnara jelenleg is házi őrizetben van, az ő bűne valószínűleg az volt, hogy 2013 végén egy lapinterjúban azzal vádolta húgát, Lolát, hogy férjével és a titkosszolgálat vezetőivel tönkre akarják tenni őt. Gulnara a nyilatkozat után szinte mindenét elvesztette: míg korábban milliárdos – és hírhedten korrupt – üzletasszony volt, egykori üzlettársait börtönbe zárták, tőle pedig fokozatosan elvették vagyona jelentős részét. Gulnara – egy kicsempészett levélben – azzal vádolta az apjához hű titkosszolgálat tisztjeit, hogy többször is megverték őt, s más módon is zaklatták. Az üzbégek közül őt sem sajnálták túl sokan: a pökhendi és durva Gulnarát az ország leginkább gyűlölt személyeként tartották nyilván.

Bár Karimov viselt dolgaival Oroszország és az USA is tisztában volt, kiváló érzékkel lavírozott a közép-ázsiai térséget egyformán fontosnak tartó hatalmak között. Taskent egyszer Moszkva, máskor Washington kedvére tett, de Karimov mindig is vigyázott arra, hogy senki mellett ne kötelezze el magát véglegesen. Így például Vlagyimir Putyin orosz államfő nagy bánatára Üzbegisztán nem csatlakozott az orosz vezetés alatt álló Eurázsia Unióhoz. Karimov másik ügyes csele az volt, amikor az ellenzékiekkel folyamatosan arra hivatkozva számolt le, hogy azok szélsőséges iszlamista tanokat vallanak, s nem csak Üzbegisztánra, hanem az egész világra veszélyt jelentenek. Ebben pedig van igazság: az Afganisztánnal határos Üzbegisztánból érkezett radikálisok százai harcoltak és harcolnak az al-Káida, illetve az Iszlám Állam hadseregében.

Karimov távozása után bizonytalanság várható Üzbegisztánban, már az a tény, hogy az üzbég hatóságok napokig nem voltak hajlandóak megerősíteni az államfő halálának a hírét arra utal, hogy a színfalak mögött megindult az utódlási harc. A legjobb eséllyel Savkat Mirzijojev kormányfő, Rusztam Azimov pénzügyminiszter, illetve Rusztam Inojatov, a titkosszolgálat nyilvánosságot kerülő vezetője pályázik a hatalom megszerzésére. De az sem kizárt, hogy Lola Karimova lesz a befutó: bár a fiatalabb elnöki lány eddig nem kapott igazán komoly tisztségeket, taskenti források szerint belé is szorult nem kevés hatalomvágy.