Már fújták a győzelmi fanfárokat, miután majd egy évvel ezelőtt az etiópiai szövetségi csapatok az amharai félkatonai egységek segítségével elfoglalták Tigré északi szövetségi állam jelentős részét, beleértve a központot, Mekellét. A Tigré Népi Felszabadító Front (TPLF) vezetői a hegyekbe menekültek, és tényleg úgy tűnt, hogy Abiy Ahmed kormányfőnek sikerült egy hónap alatt térdre kényszerítenie az önállósodó területet.
Polgárháborúvá fajulhat Etiópiában, hogy a hadsereg katonai műveletet indított Tigré szövetségi állam ellen. Az ország felbomlásával fenyegető konfliktus régóta érlelődött.
A tigré erőkmagukra találtak, és júniusban kiszorították a szövetségi csapatokat a hazájukból, benyomultak a szomszédos két tartományba, Amharába és Afarba, és drámai fordulatként egy évvel a háború kezdete után már-már a fővárost, Addisz-Abebát fenyegetik.