„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Hogyan fonódott össze a német nagyipar és a hatalom felé igyekvő, majd a hatalmat birtokló német nemzetiszocialista párt? Hogyan talált egymásra a náci vezérkar és a nagytőke? Miként segítette az üzleti elit kényszerből vagy meggyőződésből Hitler terjeszkedését és hatalmi politikáját? És mi történt a második világháború után a kollaboráns gazdasági szereplőkkel? Erről szól a HVG Könyvek Kiadónál megjelent Náci milliárdosok című kötet (szerzője David De Jong holland történész, oknyomozó újságíró), melynek több részletét is bemutatjuk az elkövetkező hetekben.
A náci playboy, Kurt Lüdecke 1930 nyarán mutatta be a 28 éves Magda Quandtot a nemzetiszocialista mozgalom legfelsőbb, kifinomult köreinek. Ahogy fogalmazott: „Mivel semmi dolga nem volt, viszont pénze bőven, aktív náci támogató lett”. A jómódú elvált asszony az Északi Kör (Nordic Ringen), egy elit berlini fajvédő vitaklub révén jutott közel a tűzhöz.
A csoport, amelynek számos gazdag és unatkozó német arisztokrata volt a tagjai között, a német nép „északiasítását” hirdette, mivel az „északi fajt” minden más fajjal szemben felsőbbrendűnek tartotta. Egyik este „jelentős mennyiségű alkohol elfogyasztása után” Magda arról panaszkodott a mámoros társaságnak, hogy „undorodik a saját életétől, és azt hiszi, bele fog halni az unalomba”. August Wilhelm (becenevén: Auwi) herceg, a lemondott II. Vilmos császár egyik fia is ott ült az asztalánál, és titokzatos mosollyal hajolt közel Magdához:
„Unatkozik, drágám? Javasolnék valamit: jöjjön, csatlakozzon hozzánk! Dolgozzon a Pártért.”
Magda azonnal megfogadta Auwi herceg tanácsát. 1930. augusztus végén, egy fullasztó nyári estén elment a náci párt választási nagygyűlésére a schönebergi Sportpalastba, Berlin legnagyobb kongresszusi csarnokába. Aznap este dr. Joseph Goebbels volt a vezérszónok – a „doktor úr”, aki irodalomból doktorált Heidelbergben. Ugyan regény-, dráma- és újságíróként kudarcot vallott, a születő náci pártban azonban helyet kapott 1924-ben.
Szónoki tehetségével, bombasztikus stílusával és Hitler iránti szolgai rajongásával gyorsan emelkedett a ranglétrán. Hitler 1926-ban bizalmas barátját Berlin Gauleiterének nevezte ki. Most pedig, négy évvel később a 32 éves Goebbels még magasabbra jutott. Immár a Reichstag tagja volt, a nácik propagandafőnöke és a párt nemzeti választási kampányának felelős vezetője. Két hét múlva szavazás, Goebbels egyelőre csak bemelegített.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.