Az én hetem: Karafiáth Orsolya eddig szorongott, most már retteg
5 perc
2022.07.24. 17:00
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Karafiáth Orsolyának most ebből a készletből kellett ihletet merítenie: számlamatek, kunyera, seregszemle, kiállás, tűzijátékszünet.
Számlamatek: Egy ország esett neki a számláinak és a számológépeinek, hogy kiderítse, mennyivel fizet majd többet a gázért és az áramért augusztus 1. után.
Kunyera: Szijjártó Péter Moszkvába utazott, hogy gázt szerezzen. Az orosz fél gondolkodik, és kérései lesznek.
Seregszemle: Két év szünet után ismét rendeztek „Tusványost”, és az erdélyi tábor újból a NER, a Fidesz, a kormány és megannyi odaadó hívük felvonulási terepe lett. A fő eseménynek Orbán Viktor szombati beszédét szánták most is. A kormányfő rendre itt jelenti be, milyen utat szán magának, a pártjának és tulajdonképpen egész Magyarországnak. Sőt, Európának és a világnak is, csak erre kicsit kevesebb a ráhatása.
Kiállás: Nem a megszokott útvonalon, de ismét sok ezer ember, megannyi céget, szervezetet, nagykövetséget mozgatott meg a budapesti Pride.
Tűzijátékszünet: Egyre több város döntött úgy, köztük fideszes vezetésűek is, hogy idén inkább nem tartanak tűzijátékot augusztus 20-án, mivel jól fog jönni az arra szánt pénz máshol is. A kormány azonban egyelőre semmiféle jelét nem adta ennek az észszerű lépésnek.
“Nem tudom, mi a francot csinálok még itt”, mondja X, az egyik fontos ember az életemben. Túlélünk épp, felelem neki.
Én például úgy, mint az igazi hülyék. Mint akik nem is fogják fel, ami történik velük. Minden áldott nap társaságba megyek, már délután, színházba, moziba, enni vagy iszogatni valakivel. Aztán hajnalig dolgozom. Csak, hogy ne gondolkodjak azon, hogyan úszik el a pénzem, az életem, egyre minden lehetőségem.
Táncolok! Extatikusan, őrülten. Belemenekülök egy párhuzamos életbe, amihez csak érintőlegesen van közöm: a szívemmel és a képzeletemmel. “Nem is tudom, hogy hogy kötöttem ki itt. Tényleg.” A barátom szavain sírni lenne kedvem. “Semmi, de semmi élvezhető nincs már ebben. Letudni a kötelességeket reggel 7-től hajnali 2-ig. Ennyi. Most nézek egy videót Namíbiáról. Walvis Bay-ben az átlagkereset (Fekete-Afrika, heló!) havi 1183 USA dollár. Szóval oké, Namíbiában meg elmész a Mekibe dolgozni, azt' rendben vagy. Meg jó idő van egész évben. És nem írják át a szabályokat állandóan a fejed, az életed felett. Lehet, hogy gyorsan le kellene állnom az efféle luxussal, hogy itthon lapátolom a szenet fő- és mellékállásban, és ha megtetszik egy-egy nemzetközi projekt, odadobok egy pályázatot. Pályázgatás helyett ezerszám fogom küldözgetni a jelentkezéseket külföldi pozíciókra. Mert rendben, Orsi, táncolj, kacagj. De pár hónap, és itt akkora csatt lesz, hogy úgyis külföldön kötünk ki, ha nem akarunk itthon elpusztulni. Bár szerintem amúgy már szimplán késő. Nyugat-Európa is átfordul recesszióba, külföldi munkavállalóra nemigen lesz szükség.”