Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Nőtt a volt szocialista országok befolyása az Unióban, mert bebizonyosodott, hogy joggal voltak bizalmatlanok Vlagyimir Putyinnal szemben, továbbá frontállamként a stratégiai jelentőségük is nagyobb lett. Ezáltal azonban a súlypont eltolódik az egykor oly befolyásos német–francia tengely rovására, amit igazol a mostani vita, tehát hogy betiltsák-e a vízumok kiadását az orosz állampolgárok számára a Schengeni övezetben.
Így látja a helyzetet Sylvie Kauffmann, a Le Monde volt főszerkesztője, aki – állandó vendégszerzőként – a Financial Timesban tette közzé véleményét. Az egészen kiváló európai elemző emlékeztet arra, hogy a tilalmat az ukrán elnök kezdeményezte, és a lengyelek, finnek, baltiak, valamint a csehek azonnal melléálltak. A németek és a franciák ellenezték, küzdeniük kellett, hogy álláspontjuk legalább valamennyire érvényesüljön.
Ez nem a szokásos kelet-nyugati törésvonal, tehát nem a régi Európa áll szemben az újjal.
A háború szövetségeket robbantott szét, így Orbán Viktor Kreml-barátsága megbénította a Visegrádi Csoportot. Lengyelország és a 3 balti köztársaság ugyanakkor immár számíthat az északi államok támogatására, ily módon Párizs és Berlin védekezésre kényszerül.
