Mi lesz a dúsgazdag, NER-közeli Balásy Gyula cégeivel, ha a források a válságban elapadnak?

Rejtőzködve ugyan, de már a gazdaglistákon is feltűnhetett Balásy Gyula, aki szinte véletlenül lett az Orbán-kormány legfontosabb – és legvagyonosabb – kommunikációs intézője. Egyik cégének ügyfelei a hatalom jóindulatában is bízhatnak befektetésükkel.

Mi lesz a dúsgazdag, NER-közeli Balásy Gyula cégeivel, ha a források a válságban elapadnak?

Egy rejtélyes B betű jelent meg a száz leggazdagabb magyar minap publikált legfrissebb listájának 79. helyén. Az illetőről rendelkezésre álló kevés információ alapján Balásy Gyulára lehet tippelni, aki többek között az állami reklámköltések kezelésére egyedüliként jogosult New Land Media tulajdonosa, s cégeinek teljesítménye alapján nagyon is helye lehet a névsorban.

2017 és 2020 között összesen 276 milliárd forint bevételt és 28 milliárd forint adózott nyereséget értek el a vállalkozásai, két legnagyobb reklámügynökségéből csak 2020-ban 4 milliárd forint osztalékot vett ki. S ha hinni lehet a pletykáknak, Balásy igazi milliárdoshoz illő hobbit választott: veterán autók gyűjtésére fordítja a pénzét. Bizonyosan a tavalyi év is jól sikerült a cégcsoport számára, de a 2021-re vonatkozó pénzügyi beszámolók lapzártakor még nem voltak elérhetők az Igazságügyi Minisztérium adatbázisában.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.