Ha jót akar magának az ellenzék, nem csinál Jászberényből Hódmezővásárhelyet
8 perc
2023.01.17. 16:10
Az ellenzék jelenleg abból tanulhatja a legtöbbet, ha nem akar többet belelátni Budai Lóránt sikerébe egy helyileg népszerű arc pártoktól független sikerénél. Ezt éppen elég lenne tudatosítani, mert 2019 óta gyakorlatilag minden jel arra mutat: mindenből csak azt fogadták meg, ami a személyes túlélésüket garantálja. 2024 viszont remek ugródeszka lehet 2026-ra – feltéve, hogy az egykori összellenzék újra össze tud fogni, az összefogás középpontjába pedig a népet tudja helyezni, nem a hatalmat.
Jól mutatja az ellenzéki politizálás állapotát és reményvesztettségét, hogy a politikusok, a pártok, a kutatóintézetek és az újságok egyaránt azt találgatják, milyen következtetést lehet levonni 2024-re abból, hogy a 27 ezer fős Jászberény időközi polgármesterválasztásán a regnáló jobbikos Budai Lóránt győzött a Közösen Jászberényért színeiben, ellenzéki támogatással.
A rövid válasz az, hogy semmilyet, legalábbis semmi olyat, ami eddig ne lett volna világos.
A hosszú válaszhoz érdemes röviden megnézni, mi is történt pontosan. Budai 2019-ben 14 szavazattal győzött, majd miután fideszes ellenfele megtámadta az eredményt, második nekifutásra simán, közel 4000 szavazattal tudott nyerni. A vele együtt dolgozó képviselőtestület ennek ellenére tökéletesen megosztott lett: hét összellenzéki, hét fideszes és egy mi hazánkos képviselő alkotta.
Ennek megfelelően a testület nekifutásból döntésképtelen volt, amin az sem segített, hogy olykor nemcsak a Mi Hazánk volt a mérleg nyelve, hanem a DK-s Gedei József is a Fidesszel szavazott. Az ő kezdeményezésére (és a Fidesz támogatásával) bocsátották szavazásra a képviselőtestület feloszlatását is. A vasárnapi előrehozott választáson Budai több mint kétszer annyi szavazatott szerzett, mint a független, de a Fidesz által támogatott helyi kórházigazgató, Besenyi Orsolya, a képviselőtestületben pedig 10-4 arányban lesznek ellenzékiek és a fideszesek. Slusszpoén, hogy míg a polgármester gondosan távol tartotta magától az ellenzéki pártoktól, addig Besenyit a helyi újságban Gulyás Gergely, Varga Judit és Fásy Ádám is támogatta, a vereség után azonban a helyi Fidesz őt támogató posztjai – amelyek hirdetésére több mint 660 ezer forintot költöttek – azonnal eltűntek.
Bár valóban bizakodásra adhat okot, hogy Jászberényben három év alatt növekedett az ellenzékiek tábora, több okból sem érdemes túlságosan előreszaladni.
1. Budai Lóránt hivatalban lévőként győzött, és nem buktatták meg a pártok
Talán ezt kell a legkevesebbet taglalni. A jászberényi politika elmúlt éveiből világossá vált, hogy a helyileg népszerű polgármester nem bukott meg, cserébe a képviselőtestületi patthelyzet miatt az összes politikai párt, beleértve a Fideszt is, igen. Innentől kezdve nem meglepő, hogy a már pozícióban lévő politikusnak nemcsak az inkumbens hatás segített, hanem az is, hogy az emberek pártlogók helyett a hiteles arcokat keresték.
2. Amikor legutóbb egy pár tízezres város polgármesterválasztásából csinált ügyet az ellenzék, annak nem lett jó vége
2018 februárjában, kevesebb mint két hónappal az országgyűlési választások előtt a 44 ezres Hódmezővásárhelyen függetlenként induló, de az ellenzéki pártok támogatását élvező Márki-Zay Péter meggyőző sikert aratott a helyi polgármesterválasztáson. Az időközit az egész ellenzék országgyűlési főpróbaként aposztrofálta, majd azonnal kétharmados vereséget szenvedett áprilisban – igaz, külön-külön indulva.
Az ellenzéki következtetés akkor az volt, hogy ha Márki-Zay egy korábban erősen jobboldali városban tudott győzni, akkor a Fidesz bárhol verhető. A valóság csak arról árulkodott,
hogy bár az összefogás modellje helyi szinten működik, egy fecske nem csinált nyarat – 2022-ben pedig ez hatványozottan beigazolódott.
Márki-Zayt sem a 2018-as, sem a 2019-es győzelme nem jogosította fel a messiásszerepre, amelyről ennek ellenére meg tudta győzni az ellenzéki előválasztókat 2021-ben, Hódmezővásárhely pedig félreértett precedensként vonult be a rendszerváltás utáni magyar politikai történetbe. Éppen ezért (is) lenne káros többet belelátni Jászberénybe egy helyileg népszerű arc és a pártfüggetlen ellenzéki politika győzelménél.
3. A 2019-es tanulságokat még mindig nem sikerült levonni
Az ellenzék nemcsak Márki-Zay Pétert, de a teljes 2019-es önkormányzati eredményt félreértelmezte 2022-re.
2019 nem volt siker, csak egy sikeres pilot.
A Fidesz 18-ból 18 megyei közgyűlésben többséget szerzett, összesen több mint 2 millió szavazatot kaptak azzal az 1,7 millióval szemben, amit az ellenzéki pártok összesen. A kormánypárt mind a 2014-es önkormányzati, mind a 2019-es EP-választásokhoz képest növelte szavazatainak számát, illetve azok ellenzékhez képesti arányát is. Az ellenzék valóban nagy sikert aratott Budapesten és előrelépett a megyei jogú városokban is, de abszolútértékben így is durván alulmaradt.
Az ellenzék azt hitte, helyi politika országos politikára is lefordítható, miközben pont azokon a településeken nem tudtak nyerni, amelyek a Fidesz országos táborát egyébként adják.
Az országos ellenzéki politika halálra van ítélve aktív vidéki; kisvárosi és falusi jelenlét nélkül, egy ilyen helyzetben pedig csak mutogatni lehet a nagyobb városokban elért sikereket, de azok – már az országgyűlési választási rendszer miatt sem – fognak megjelenni, amikor a legfontosabb lenne.
2022-re ráadásul éppen azt felejtette el az ellenzék, amit a leginkább fel kellett volna ismernie, csak önkritika kellett volna hozzá. A 2019-es összefogásnak csak az egyik fontos eleme volt, hogy a pártok nem egymás ellen mentek – legalább ennyire fontos összetevő volt, hogy a civil, párton kívüli politika mennyire jól szerepelt. A tíz megnyert megyei jogú városból ötöt civil húzott be, a városukért felelősséget vállaló közösségek pedig pontosan tudták, kikre kell támaszkodni.
Ami pedig azóta történt az önkormányzatokban, szintén azt jelzi, hogy az ellenzék nem tud különbséget tenni az országos és a helyi politika között. Az, hogy az ellenzéki pártok egymást marják azokban a képviselőtestületekben, ahol egyébként nem a nagypolitikai ügyek, hanem a lokális felelősségvállalás kellene, hogy előtérbe kerüljön, tovább rontja az országos lehetőségeiket. A jól működő és reszponzív önkormányzati politika ahhoz lenne remek eszköz, hogy megtanítsa az országnak a demokrácia működését kicsiben, és ebből kiindulva csináljon jó PR-t azoknak az ellenzéki pártoknak, amelyek részt vesznek benne. Az e helyett történő haszonlesés és a magamutogatás azonban duplán kártékony, mert helyi és országgyűlési szinten is erodálja az ellenzék hitelességét, demokratikus elkötelezettségét.
4. Az emberek nem kérnek az ellenzéki pártokból
Ebből következik a negyedik pont, amely szintén nem új tanulság. A 2022-es országgyűlési választás és az azóta látható társadalmi elégedetlenség (főként a katások és a tanárok, diákok személyében) tökéletesen megmutatta, hogy az ellenzéki pártok elidegenítették a potenciális szavazóikat.
Azzal nemrégiben hosszabban foglalkoztunk, hogy a hiteltelen ellenzéki politika és az ebből kiábrándult társadalom hogyan járul hozzá az Orbán-rendszer stabilitásához, ettől függetlenül viszont minden olyan helyi választás, ahol a pártokra nincsen igény, mégis sikert érnek el ellenzéki jelöltek, arról árulkodik, hogy a rendszerellenes szavazótábor létezik, csak nincs megszólítva.
A NER ördögi köre: így marad stabil a kormány a válság és az elégedetlenség ellenére
Míg a fülkeforradalom utáni nyolc év a konjunktúra időszaka volt, 2018, és pláne 2020 óta megjelent a válság a kormány szótárában is - hiába azonban a kríziskirályként elkönyvelt miniszterelnök, az Orbán-rezsim fél évtizede hibát hibára halmoz, uniós ügyektől a háborúig, koronavírustól az inflációig.
5. A DK nem akar csapatban játszani
A Budai Lórántot jelölő Közösen Jászberényért összefogásból az egykori összellenzéki pártok közül hiányzott a Demokratikus Koalíció. Bár erről a helyi viszonyok elmérgesedése, főként Gedei József renitens viselkedése is tehetett, az árnyékkormányt alakító, magát különösebb siker nélkül legerősebbnek kikiáltó és nyíltan az ellenzéki térfél leuralására törekvő DK működése egyelőre inkább aggályos, mintsem bíztató lehet az ellenzéki szavazóknak.
Az nem kérdés, hogy a 2021-22-es összefogási modell sok sebből vérzett, miként az is nehezíti az együttműködést, hogy a kormány egy napra tette a pártalapon működő EP-választást és az önkormányzati választást, ahol könnyebb kollaborálni.
Ennek ellenére a választók összefogást akarnak látni, azt pedig a pártoknak kell megteremteniük.
Bár logikus törekvés lehet a DK részéről, hogy a legerősebb ellenzéki párttá nőjje ki magát és a saját elképzelései szerint alakíthasson egy potenciális összefogást, sajnos abból, hogy a 2022-es drámai bukásért gyakorlatilag senki nem vállalt felelősséget és továbbra is fontosnak tartja magát a politikában, kirajzolódik, hogy ha a választókért nem tudják félretenni az egójukat az ellenzékiek, Gyurcsány Ferenc kedvéért sem fogják. A DK működésében a pártelnök maga pedig szűnni nem akaró probléma: Gyurcsányt se lenyelni, se kiköpni nem tudja az ellenzéki politika, és amíg Orbán Viktor ellen ő indul, akárki van az oldalán, veszíteni fog – pláne, ha aktívan szabotálja/engedi el a kampányt a DK, mint ahogy tette 2022-ben. Az egykori miniszterelnök mindezek ellenére mégis a legszélesebb pártinfrastruktúrát építette ki az ellenzéki oldalon, és ha ő maga eltűnne a politikából, semmi garancia nem lenne, hogy az általa alapított párt, amelynek a felesége, Dobrev Klára az előretolt figurája, képes lenne levedleni a stigmát.
6. Továbbra sincs recept
Minden eddigiből következik, hogy 2024-re, de pláne 2026-ra nincsen semmilyen formula az ellenzéki oldalon – legalábbis olyan, ami, ismerve a jelenlegi szereplők hozzáállását, mindenkinek járható lenne.
A praktikus opció az egyetlen, közös ellenzéki párt létrehozása lenne, hiszen ez az EP- és az önkormányzati választáson is megoldaná az összefogás problémáját. Látva a tavalyi produkciót, erre kereken nulla az esély, de a választói igény sem biztos, hogy létezik.
Ismerve a körülményeket, a legészszerűbbnek az tűnik, ha az ellenzék külön, de nem egymás kárára, hanem saját erényeire fókuszálva indul az európai fronton, önkormányzati szinten pedig a 2019-es és 2021-22-es tapasztalatokat ötvözve összefog. Ez azt jelenti, hogy a helyi politikában a helyi politikára, a nagypolitikában pedig a nagypolitikára fókuszál, észreveszi a civil és lokális arcok fontosságát, képes félretenni a hatalmi harcait és a nézeteltéréseit, és ami a legfontosabb,
hogy az emberekre hallgat.
2024-ben két olyan választás jön, amelyeknek gyakorlatilag semmilyen hatása nem lesz a NER-re. Látjuk pontosan: az ellenzéki önkormányzatokat könnyedén sarokba tudja szorítani a kormány, az európai parlamenti politika pedig elvétve éri el Magyarországot, ráadásul ott a „magyarellenesség” csapdája, hiszen ha valaki az Orbán-rezsim ellen politizál az EP-ben, azzal a magyar emberek járhatnak rosszul.
Éppen ezért kiváló lehetőség arra az elkövetkezendő 16 hónap, hogy az ellenzék változtasson a politikai piacon: miután látszik, hogy az általuk kínált termék nem kell az embereknek, itt az ideje megnézni a keresleti oldalt és ahhoz igazodni – már ha ténylegesen Magyarország demokratikus útra való visszaterelése a cél, és nem a pártok és politikusaik egyéni túlélése. Sem az európai vízióktól, sem az önkormányzati tervektől nem lesz kormányváltás – éppen ezért lehet 2024-ben arra törekedni, hogy egymásra találjanak a pártok és az emberek (ha kell, csak azzal, hogy előbbiek civileket helyeznek előtérbe). Ha ez megvan, 2026-ban már érdemben lehet arról beszélni, hogyan lehet ebből az Orbán-rezsimet megdönteni: a cél biztos, de az ehhez szükséges üzenetek ráérnek megszületni akkor, amikor a pártok már hitelesen, és arra nyitott füleknek tudják őket közvetíteni.