– Ön csokornyakkendőjével, joviális „antikatona” megjelenésével a honvédelmi bizottság elnöke. Lehet, hogy a civil külső kemény szívet takar?
– Valójában pacifista vagyok. De 56-os is, ezért tartom fontosnak, hogy ne legyünk védtelenek.
– Szóval, amolyan muszáj-militarista. Azért nem mindig engedett a kényszernek: apja akarata ellenére nem lett például muszáj-orvos. Miért lázadt?
– Kissrácként fillérekért vásároltam műszaki kacatokat, telefont, ingaórát. Rádióamatőr lettem. És faltam a könyveket. Emlékszem, apám tiltott Jókaitól, mondván, ledér dolgok is vannak benne.
– A tiltás ellenére később, 1956-ban igazi hősökkel is megismerkedhetett. Ma milyennek látja őket?
– Tudják, egyszer elképzeltem, mi lett volna, ha Jeanne d’Arcot nem égetik meg, és valaki ötvenéves kövér szakácsnőként találkozott volna vele egy kolostorban. Jeanne d’Arc meg rákezdene: hogy ezt meg azt csinálta. Talán meg is mosolyognák. Bocsánat a hasonlatért, de Rácz Sándor, Bali Sándor, a pesti srácok az én szememben – meg valójában is – igazi Jeanne d’Arcok voltak.
Az egykori '56-os halálraítélt, az SZDSZ alapító tagja, volt SZDSZ-es majd MSZP-s parlamenti képviselő 89 éves volt.
– Ön is, hozzájuk hasonlóan, életben hagyva börtönben dolgozott fogvatartóinak. A filmek ilyen helyzetbe került hősei rendszerint nem győznek eléggé rossz munkát végezni rabtartóiknak. Ön is direkt elrontott mindent?