Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Több vidéki településen felhördültek Lázár János kastélyosztogatási terve miatt

Fideszes polgármesterek és parlamenti képviselők is lázadoznak kastélyai elvétele ellen. Hol saját indíttatásból, hol pedig a helyi civilek nyomására.

  • Szabó Yvette, Szlavkovits Rita Szabó Yvette, Szlavkovits Rita
  • +${remainingCount} szerző
Több vidéki településen felhördültek Lázár János kastélyosztogatási terve miatt

Szabadkígyóson egyszer már sikerült visszaverni Lázár János kastélyfoglalását, most új taktikát vetnének be a községben.

Három évvel ezelőtt, kormánybiztosi minőségében azon mesterkedett Lázár a helyi politikusok háta mögött, hogy a szabadkígyósi Wenckheim-kastély az ő felügyelete alatt álló Mezőhegyesi Ménesbirtokhoz kerüljön, és annak a céljait szolgálja. A békési fideszes politikusok azonban már akkor is felsorakoztak, kardot rántottak, és visszaverték Lázár akcióját.

Az elmúlt években viszont egy sor körülmény megváltozott: Lázár János kapott egy minisztériumot, amely ezt a területet is felügyeli, a kastély 3 milliárd forintba kerülő felújítása is befejeződött, a pazar ingatlan pedig – bár korábban a falunak ígérték – az állami Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. kezelésébe került. Mindhárom elég fontos változás, így most úgy gondolják, más taktikát kell bevetni.