Bő 19 ezer négyzetméteren 107 ezer hívőt képes befogadni Egyiptom új mecsetje, amely a második legnagyobb az afrikai földrészen. Az ország új adminisztratív központjában a múlt héten megnyitott grandiózus építmény három szempontból is világrekorder: a 16,6 méter magas és a legnemesebb fafajtákból készített minbar, vagyis a szószék a legmagasabb,
a 24,3 tonnás és 22 méter átmérőjű központi csillár pedig a legnehezebb és a legnagyobb.
A mecset arra is büszke lehet, hogy legalább kétszer avatták fel; először 2019-ben, amikor még belül nem volt kész. Akkor és a mostani megnyitón is részt vett Abdelfattah al-Sziszi egyiptomi elnök, aki imádja a grandiozitást.
A miniszterelnök népes delegációt vitt magával, elkísérte Szijjártó Péter, Nagy Márton és több cégvezető is. Három repülőgép kellett Orbán Viktor delegációjának ahhoz, hogy Egyiptomba utazzon - írja a . A miniszterelnök hétfő este érkezett meg Kairóba, ahol kedden Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfővel tárgyal. Vele tartott Egyiptomba Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is.
Az új fővárossal, amelynek még neve sincs, új Egyiptom is épül – hirdeti büszkén a kormánypropaganda. A Kairótól 40-60 kilométerre keletre a sivatagból kinövő területen már meredeznek a felhőkarcolók, amelyek közül az Ikonikus Torony a legmagasabb Afrikában. A lakóövezetben több tízezer épület sorakozik, de a városban kap helyet a kormány a minisztériumaival, egy üvegpiramis, a központi bank, a tőzsde és számos pénzintézet, illetve a korong alakú elnöki palota, amelyet az ókori egyiptomi napisten szimbólumai ihlettek. Lesz saját repülőtere, egyetemi városa és egy több mint 30 kilométer hosszú parkja.