Mikor és mitől válik biztossá, hogy kihalt egy állat? Van, hogy 160 év után kerül elő egy „feltámadt faj” egyede
Csak látszólag tűnik könnyűnek megállapítani, hogy kihalt-e egy állat; valójában alig van ennél nehezebben megválaszolható és megosztóbb kérdés a biológiában.
Valószínűleg azt hitték, csak álmodnak, amikor ornitológusok egy csoportja 2003-ban új-zélandi viharfecskéket észlelt. A szóban forgó állatot akkor már vagy 160 éve kihaltként tartották számon. Már az 1800-as években is kevés példányt sikerült befogni belőlük, később pedig egész egyszerűen nem találkoztak az új-zélandi viharfecskével, így a tudomány lemondott róluk.
A történet jól példázza, mennyire nehéz meghúzni azt a vonalat, hogy mikortól, honnantól és miért tekinthető kihaltnak egy faj. Nemrégiben az erszényesfarkasként is ismert tasmán tigrisről derült ki, hogy az utolsó egyedének tartott, 1936-ban fogságban elpusztult példányon kívül évtizedekkel később is élt még néhány a vadonban. A Természetvédelmi Világszövetség, a szokásos 50 évet kivárva, 1986-ban nyilvánította kihaltnak a nyomok hiánya miatt. Tasmániai ökológusok egy új kutatásának köszönhetően azonban most inkább azt valószínűsítik, hogy a faj utolsó egyedei csak az 1970-es évekre tűnhettek el.
Arra a kérdésre, hogy mikortól számít kihaltnak egy állat, a tudománynak is csak logikusnak hangzó, ám a való életet nem mindig követő definíciói vannak.