A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
HVG: Hazájában is sikeres volt, mégis elment New Yorkba. Miért?
Mirko Ilic: Mindent, amit elterveztem, 25 éves koromra majdnem megcsináltam: publikáltam, plakátokat készítettem. Jugoszlávia akkor még kommunista ország volt, annyi maradt még nekem, hogy valamiféle kormányzati tisztséget kapjak, vagy tanítsak, és terrorizáljam a tehetséges fiatalokat. Viszont fiatalnak tartottam magam, ezért elhatároztam, hogy máshol megpróbálok valami mást.
Két európai ország jöhetett szóba, Hollandia és Nagy-Britannia, máshol akármit csináltam volna, mindig vendégmunkásként tekintettek volna rám, aki lehet ügyes, de mégiscsak kelet-európai. Hollandiáról akkor – tévesen – azt hittem, hogy kis ország, és majd hamar tovább kell állnom, Nagy-Britanniában pedig a konzervatív Margaret Thatcher volt hatalmon, és az országnak nem ment túl jól. Ha odamentem volna, versenyeznem kellett volna a helyi művészekkel az apró munkákért.
Végül azért döntöttem az Egyesült Államok mellett, mert rengeteg általam szeretett alkotásnak és művésznek van köze New Yorkhoz. Nem érdekelt igazán, mi lesz, arra gondoltam, ha kudarcot vallok, lehetek akár pincér is. Jugoszláviában sikeres voltam és viszonylag ismert is, New Yorkban viszont nem ismertem senkit. Nagyon jól éreztem magam, mert nem csörgött állandóan a telefon, és végre tudtam megint dolgozni.
Művészeti szempontból újjászülettem.
Művész és művek a MOME-n
Veres Viktor
