A komédia és a kegyetlenség határán mesél az "örök" barátságról Martin McDonagh filmje
A színpadi szerzőként és filmrendezőként egyaránt kedvelt ír kortárs író legújabb, A sziget szellemei című filmjében beigazolódik, hogy az örök barátság sem tart örökké.
Senki sem érti, miért emelte Colm Doherty új szintre a kapcsolatát Pádraickal, amikor felmondta a barátságot. Miért is érthetne bárki bármit, hiszen nincs itt semmiféle titok. Colmnak egyszerűen elfogyott a barátságra szánt ideje, a továbbiakban csakis arra kíván koncentrálni, hogy az üres kocsmai fecsegés helyett emlékezetessé tegye maradék földi létét egy örökkévaló dal vagy egy szvit komponálásával.
A mélyen lesújtott Pádraic elhatározza, ha kell, a kis ír sziget, Inishmore népét megmozgatva kideríti, mi áll a bizarr döntés hátterében. Nincs könnyű dolga, mert a felülről édennek látszó földdarab a világ összes többi természetes skanzenjéhez hasonló információszegény környezet. A helyiek az értelem és az érzelmek vegetatív tereiben bóklászva kicsit lefelé lógnak ki az univerzumból, ahol csak látszólag békés a környezet – tőlük egy puskalövésnyi és ágyúropogásnyi távolságra emberek ölik egymást.
„Bármiért harcoltok, járjatok szerencsével”
– mormol el fohászt értük Pádraic, nem is sejtve, hamarosan ő is privát háborút visel a jövő „emlékezetes emberével”, aki az ujjai levágásával fenyegetőzve erősíti meg egyszerre barbár és szent elhatározását.