Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Bár nem látják el az eredeti funkciójukat – a pártok támogatásának átláthatóvá tételét –, néhány érdekességet azért feltárnak a most megjelent pártmérlegek.
Papíron mindössze 2,5 milliárd forint elég volt a Fidesznek ahhoz, hogy a tavalyi parlamenti választás előtt önmagát reklámozza. Orbán pártjának minap leadott mérlegében legalábbis ez a tétel – a „politikai tevékenység kiadása” elnevezésű sor – tartalmazza a legnagyobb számot.
Ami, ismerve a különböző kormányközeli szervezeteken (például CÖF), állami cégeken (MVM, Szerencsejáték Zrt.) keresztül, közvetetten érkező támogatásokat, meg persze a kormánypropaganda kiszolgálójává tett közmédia több tízmilliárdos büdzséjét, köszönő viszonyban sincs a Fidesz választási sikeréhez hozzájáruló valós, több tízmilliárdos kiadásokkal. A Civil Összefogás Alapítvány például egymaga – már a hivatalos kampány megkezdése előtt – több százmilliót költött Márki-Zay Pétert gyalázó óriásplakátokra.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.