És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Korszakváltásként értékelte az USA és India a kapcsolatukban Narendra Modi amerikai látogatását. Az inkább érdek-, mint értékközösség főként Kína ellen irányul.
A legnagyobb tisztelettel járó, és általában ritka állami fogadtatásban részesült a múlt héten Washingtonban Narendra Modi indiai kormányfő. Volt minden: vörös szőnyeges érkezés, felszólalás a kongresszusban, állami vacsora vegetáriánus ételekkel a Fehér Házban, találkozók az amerikai üzleti élet és indiai diaszpóra képviselőivel, sőt
még közös jóga is az ENSZ New York-i székháza előtti parkban.
Joe Biden amerikai elnök nemcsak a külsőségekkel, de szavakkal is megerősítette, hogy India létfontosságú partner a Nyugat által vezetett világrend, illetve a szabályokon alapuló elvek és értékek megőrzésében.
India nem támogatja Kína és Oroszország Amerika-ellenes vonalát
Virtuális csúcsot tart a BRICS - Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika szövetsége. Hszi Csinping elnök - a csúcs házigazdája - bírálta a szankciós politikát, amelyet az USA és más nyugati államok alkalmaznak ellenfeleikkel szemben. Narendra Modi indiai miniszterelnök részt vesz a virtuális csúcson, de elutasítja az USA bírálatát.
A kétoldalú kapcsolatok Bill Clinton 1993-ban kezdődött elnökségéig visszamenőleg évtizedek óta fokozatosan javulnak, a kereskedelmük az utóbbi évtizedben pedig több mint megduplázódott. Most is számos megállapodást kötöttek, így a technológiai transzfer, az űrkutatás és a védelmi együttműködés területén.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.