„Egy mandula nem tejel.” Az idézet az amerikai élelmiszer-felügyelet (FDA) egy illetékesétől, Scott Gottliebtől származik, márpedig ha hivatalos helyről közlik, mi a különbség egy mandula és egy tehén között, annak nyilván nyomós oka van. Azóta azonban eltelt öt év, és a hatóság fontolóra vette, hogy a zab-, szója-, mandula- vagy egyéb növényi italok nevében mégis szerepelhessen a „tej” megjelölés. Változnak az idők, és Amerikában is már oly sokan fogyasztanak növényi tejeket, hogy az FDA joggal hivatkozhat arra: a fogyasztók megtévesztéséről immár szó sem lehet, hiszen a többségük tudja, hogy a növényi kivonatok vizes oldatainak semmi közük egy tehén tőgyéhez.
Magyarországon viszont még hagyományos és hivatalos mederben folyik a fehér lé: a tej nem lehet más, mint a „fejésből nyert rendes tőgyváladék”, és ez összhangban van az idevágó EU-rendelettel. Egyedül a kókusztejnek van olyan szerencséje, hogy ekként lehet címkézni. Merthogy ez hagyományos megnevezés, és ugyanúgy nem tartaná senki tejterméknek, mint például a disznósajtot vagy a vajbabot.
Hogy mindez egyáltalán szóba kerül, az jól jelzi a tej és a tejszerűségek piacának átrendeződését. De kinek van egyáltalán szüksége a tejhelyettesítő növényi italokra? A válasz attól is függ, milyen szakembert kérdezünk.
