A tej- és a tojáspiacra is rászáll a GVH
A hivatal elnöke szerint a fogyasztói kosár jelentős részét teszik ki ezek az élelmiszerek, az áraikban pedig nagy volt az „emelkedés, illetve a hullámzás”.
A hivatal elnöke szerint a fogyasztói kosár jelentős részét teszik ki ezek az élelmiszerek, az áraikban pedig nagy volt az „emelkedés, illetve a hullámzás”.
A fogyasztók mellett a kormányt is bosszantja a tejtermékek drágulása, de hagyja, hogy Mészáros Lőrinc sorra vásárolja fel a gazdaságokat.
Egy új kutatás kimutatta, hogy a tej elősegíti a jótékony bélbaktériumok szaporodását, míg a sajt inkább csökkenti bizonyos mikrobák mennyiségét.
Bőven a 10-15 ezer forintos összeghatár alatt lesz az, amit egy alacsony nyugdíjú idős ember vissza tud igényelni a tej, a zöldség és a gyümölcs után.
Nicole Kidman majdnem mindent megmutat magából mint BDSM-fantáziáktól fűtött cégvezető, akit még sosem elégített ki a férje. De elég-e egy bátor alakítás az üdvösséghez?
Az Oxfordi Egyetem tudósai több mint félmillió nő egészségügyi adatait vizsgálták át, és arra jutottak, hogy az extra kalcium bevitele a szervezetbe segíthet csökkenteni a vastag- és végbélrák kialakulásának kockázatát.
Fogyasszon több tehéntejet, ha csökkenteni szeretné a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát – így lehetne összefoglalni egy nemzetközi kutatócsoport legújabb eredményeit. Azonban itt is van egy megkötés: az előbbi tanács csak egy bizonyos génváltozattal rendelkező embereknél válhat be.
Gyanús tejesdoboz a hűtőben? Ausztrál kutatók ügyes alkalmazása az egyik okostelefon-funkció segítségével mondja meg, megromlott-e az ital. Nem kell a felbontással vesződni, orrot bántó szagokkal bajlódni.
Mintha csak egy vihar zajlana a bögrében, olyan a látványa, ha a feketekávéhoz tejet öntenek. Dán kutatók arra voltak kíváncsiak, mi történik ilyenkor a tejfehérjék és a koffein eredeti szerkezetével, hogyan befolyásolják egymást, az ízélményt, illetve a keverék táplálkozási tulajdonságait.
Az országban évtizedek óta hanyatlik az állattenyésztés, a rendszerváltás óta 1846 százalékkal nőtt a tej- és tejtermék-import mértéke.
Az ember-, az állat- és a környezetbarátság is érv lehet a tej ellen és a növényi italok mellett, de a helyzet nem ennyire egyszerű.
Az ember-, az állat- és a környezetbarátság is érv lehet a tej ellen és a növényi italok mellett, de a helyzet nem ennyire egyszerű.
Minden feltétel adott, hogy érdemben olcsóbbak legyenek az élelmiszerek, ám a gazdák, köztük például Mészáros Lőrinc nyereségigénye felülírja ezt. A termelők jelentős része aszályban is át tudta hárítani a költségeit, most pedig arra hivatkoznak, hogy fejlesztésre kell a pénz.
A diszkonthálózat mostani változtatásával még könnyebb lesz az egyes árucikkek beazonosítása.
A Tej Terméktanács adatai szerint az Európai Unióban már hónapok óta csökken a vaj, a tejszín és a sajtok ára.
A kiskereskedelmi árak vizsgálatát már korábban bejelentette a Gazdasági Versenyhivatal, most a tejeket és tejtermékeket külön is alaposan megnézik. A GVH szerint folyamatos az áremelkedés, miközben a hazai tejesek piaci pozíciói gyengülnek.
"Itt az ideje, hogy tejet önts a kóládba" - üzeni a Pepsi karácsonyra. A reklámfilmben Lindsay Lohan igyekszik elhitetni, hogy ez finom.
A fogyasztók továbbra is bízhatnak a hazai tej- és tejtermékekben, írta kérdéseinkre a Nébih. A vizsgálatok mostanáig nem tártak fel újabb szennyezett késztermékeket.
Az Aldi és a tejet előállító cég is vizsgálatot indított.