Újabb nagy lépést tett Mészáros a boszniai klinkerbeton- és cementgyártás felé
A cégnek, amelyet megvásárolna, van egy fél mészkőbányája is.
A cégnek, amelyet megvásárolna, van egy fél mészkőbányája is.
Eleinte tapssal és adományokkal köszönték meg áldozatvállalásukat, később rajtuk csattant a járvány frusztrációja. Az orvosoknak a Covid után sem volt idejük hátradőlni, sem feldolgozni a járvány okozta traumát – azt is elvárták tőlük, hogy a korábbinál is nagyobb fordulatszámon kezdjék meg a járvány idején elmaradt ellátások pótlását. Megviselt egészségügyi személyzettel, hozzá nem értő irányítással fordulunk rá egy esetleges következő világjárványra.
Sokszor tapasztalat, tehetség nélkül, érdemtelenül jut valaki támogatáshoz, de jó jeleket is lát a filmszakmában Havas Ágnes, aki 2011 és 2019 között volt a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója, Andy Vajna idején. A producer az újraéledő Magyar Filmszemle játékfilmes kategóriájának egyik zsűritagja. Interjú.
Három éve tart az Ukrajna elleni orosz invázió. Bár a megtámadott nemzet több okból is legnehezebb napjait éli, még nem vesztette el a háborút, és egy diadalt már senki sem vehet el tőle: ha olyan tűzszünettel ért volna véget a háború, amilyet például az Orbán-kormány sürgetett éveken át, Ukrajna egyik fele orosz kézen lenne, a másikat pedig egy Moszkva-barát bábkormány irányítaná.
Már most látszik, hogy Donald Trump érdekérvényesítése nehéz helyzetbe hozza a magyar gazdaságot. De akkor milyen károkat tudna okozni, ha a legnagyobb befektetői és kereskedelmi partnerünk, Németország érvényesítené velünk szemben erőfölényét? Vélemény.
Magyar kutatók olyan matematikai modellen dolgoznak, amellyel pontosabbá válhat az egészségügyi rendszert kiszolgáló mesterséges intelligencia. A fejlesztés nyertese a beteg lehet, aki jobb diagnózist és hatékonyabb kezelést kaphat.
Alasdair Gray műve egyszerre gótikus rémregény, szociográfiai mélységű társadalmi szatíra, Glasgow és Skócia kultúrtörténete. Immár magyarul is olvasható.