Szakmailag és emberileg összeférhetetlen trió irányítja a válságtól sújtott magyar gazdaságot

10 perc

2023.09.30. 06:15

Ha kilépnek propagandistaszerepükből, képesek nyíltan beszélni az ország válságos gazdasági helyzetéről az illetékes miniszterek és a jegybank elnöke. Ám az is lelepleződik, hogy totálisan mást gondolnak a válságkezelésről. Kérdés, milyen lesz a folytatás.

A Bermuda-háromszögben eltűnt a gazdaságpolitika – ez a benyomásuk lehetett mindazoknak, akik a múlt héten a Magyar Közgazdasági Társaság szokásos vándorgyűlésén meghallgatták Matolcsy Györgyöt, Varga Mihályt és Nagy Mártont. Ők ugyanis nem kímélték egymást.

A jegybankelnök, a pénzügy- és gazdaságfejlesztési miniszter összecsapását különösen érdekessé tette, hogy ezúttal sem háborús, sem szankciós inflációról nem beszéltek, Vargát leszámítva nem brüsszeleztek, kerülték a szokásos propagandaszólamokat. A közelmúlt általuk felvázolt eseménykrónikája kísértetiesen hasonlít a kormánykritikus véleményekre, és súlyos személyi konfliktusokat tett nyilvánossá.

Hátraarcok és személyes sértések: így néz ki jelenleg a magyar gazdaságpolitika

Idén mínuszban, jövőre pedig a nem is oly régi reményekhez mérten feleakkora növekedéssel lehet csak számolni. A múlt heti Közgazdász-vándorgyűlés is kevés okot adott a megnyugvásra: látszott, hogy az igazi gond nem a számokkal van, a visszaeső növekedés és kieső támogatások mellett egyre hangosabban fúj egymásra a gazdasági kormányzat és a jegybank, ami több, távolabbra mutató kockázatot is jelent.

Minden ámítás, köd és megtévesztés helyett a valóságról fogok beszélni – mondta például Matolcsy, aki Európa legnagyobb inflációját „gazdaságtörténeti tömegbalesetnek” titulálta.

A Magyar Nemzeti Bank már 2021 tavaszán jelezte, hogy az infláció tartós lesz, megkezdte a küzdelmet ellene, de egyedül maradt – tekintett vissza –, mert míg az MNB a fékre, a kormány a gázra lépett, „kalandor gazdaságpolitikát” folytatott, az inflációt érdemben növelő intézkedéseket hozott. Az ársapkákkal három-négy százalékpontos inflációs pluszt okozott, szólt oda Matolcsy az ötletgazda Nagy Mártonnak, azzal érvelve, hogy az áremeléseket a helyettesítő termékekre terítették szét. Vargát is bírálta, hogy kitartott a laza költségvetési politika mellett, sőt még az inflációs többletbevételt is elköltötte.