Egymillió elpártolt hívő, kiégett papok és a politikai kiszolgáltatottság is jelzi a magyar katolikus egyház válságát
Több magyar egyházmegyében is a püspökök válaszolták meg a hívekhez intézett vatikáni kérdést: miben kellene megújulnia a katolikus egyháznak? Ferenc pápa újabb magyarországi látogatása épp a klerikalizmus visszaszorítását célozhatja.
Ilyen még nem volt: a pápa rövid időn belül harmadjára is ellátogat a magyarokhoz – így lelkendezett a kormánymédia arra a hírre, hogy Ferenc pápa április végén lelkipásztori vizitre Magyarországra érkezik. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hivatalos közleményét négy nappal megelőzve, a Fidesz-frakció múlt heti kihelyezett ülése szünetében tartott sajtótájékoztatón bejelentett látogatás valóban történelmi jelentőségű, még akkor is, ha a triplázás ebben a formában félrevezető.
Ferenc pápa ugyanis a 2019-es romániai látogatása keretében, Csíksomlyót útba ejtve találkozott a magyar zarándokokkal, és bár 2021-ben ő pontifikálta a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak a pesti Hősök terén megtartott zárómiséjét, a hagyományos értelemben vett lelkipásztori látogatáson még sosem járt Magyarországon.
Az április végére tervezett háromnapos pápai vizit előkészítéséből szinte mindenki kivette a részét a magyar egyházi és közjogi méltóságok közül.