Itt van az állami repülőkölcsönző
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új cége azzal a teherszállítótó géppel dolgozik, amelyik az augusztus 20-ai légiparádén megsérült és milliárdos kár keletkezett benne.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új cége azzal a teherszállítótó géppel dolgozik, amelyik az augusztus 20-ai légiparádén megsérült és milliárdos kár keletkezett benne.
A regényben az apja magnóra mondja a családi legendákat és az addig eltitkolt részleteket.
Biztosabban érkezik a mentő, nem téved el a rendőr – legalábbis ha elég okos a bajba jutott ember telefonja. Idehaza a vészhívások nagyjából harmadánál már automata továbbítja a helyadatokat.
Az időskori depresszió egy új, innovatív szűrőeszközére utal két, nemrégiben készült tanulmány, amelyek a vezetési stílusból vonnak le következtetéseket.
A kormányhoz közel álló ismert filmművészek egyike váltotta az eddigi tulajdonost abban a projektcégben, amely a tatárjárásról szóló filmet, az 1242 – A Nyugat kapujában című produkciót gyártja.
A kormány célja a megfélemlítés és az, hogy már előzetesen elrettentsen mindenkit a Pride-on való részvételtől. A retorziókkal nem is a szervezőkre céloznak elsősorban, hanem a résztvevők számát csökkentenék – magyarázza Hegyi Szabolcs. Szerinte valójában minél többen vesznek részt az eseményen, annál kisebb a kockázata, hogy bárki ellen is eljárást indítsanak.
Trump nem csupán Ukrajnát adja fel, hanem telibe találja az európaiak önbecsülését is. Trump jócskán megcsappantotta a lengyelek körében idáig töretlen bizalmat az Egyesült Államok iránt. Meglepő, hogy az elnök sorozatos jogsértései dacára viszonylag csendes az amerikai társadalom. Miért boldogtalan az új európai külügyi főmegbízott, Kaja Kallas? A kínai BYD villámgyors e-autós töltési rendszerével üzent Elon Musknak és a világnak. Témák és vélemények a világsajtóból.